Hirdetés

Jelentősen nőtt a román éves infláció

Júniusban mínusz 0,7 százalékra emelkedett a román éves infláció, miután májusban mínusz 3,5 százalék volt – derült ki hétfőn az Országos Statisztikai Intézet közléséből.

Hírösszefoglaló

2016. július 11., 14:032016. július 11., 14:03

2016. július 11., 14:332016. július 11., 14:33

Tavaly júniushoz képest az élelmiszerek 0,03 százalékkal drágultak, ugyanakkor a szolgáltatások 0,74 százalékkal lettek olcsóbbak, a nem élelmiszerek 1,22 százalékkal kerültek kevesebbe – írja az MTI.

Romániában tavaly június óta van negatív tartományban a fogyasztói árindex, miután két lépésben csökkentette a román kormány az általános forgalmi adót. A román jegybank várakozása szerint a fogyasztói árindex az év második felében kerül ismét pozitív tartományba. Júniusban a fogyasztói árak 0,17 százalékkal csökkentek májushoz képest.

A román jegybank 0,8, illetve 0,7 százalékponttal csökkentette májusban az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését. E szerint a központi bank az idén 0,6 százalékos inflációra számít, míg jövőre 2,7 százalékos fogyasztói árindex-növekedéssel számolnak. A májusi mínusz 3,5 százalékos éves infláció történelmi mélypontnak számított. Az irányadó kamat tavaly május óta a szintén történelmi mélypontot jelentő 1,75 százalékon áll.

A statisztikai intézet hétfőn arról is beszámolt, hogy az év első öt hónapjában 46 százalékkal, 3,768 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya a tavalyi hasonló időszakhoz mérten. A deficit 1,196 milliárd euróval haladta meg a tavalyi első öt hónapban jegyzett értéket. A vizsgált időszakban a román behozatal csaknem kétszer gyorsabban nőtt a kivitelhez képest. Az import 8,7 százalékkal, 27 milliárd euróra emelkedett, az export 4,4 százalékkal, 23,240 milliárd euróra bővült.

Tavaly 38 százalékkal, 8,368 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya 2014-hez viszonyítva. Ennek a megnövekedett belföldi fogyasztás volt az oka, mert a többletkeresletet a román gazdaság nem tudja fedezni, így az import gyorsabb ütemben nő. Románia az export 75,8 százalékát, az import 77,9 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le. A kivitel 48,1 százalékát és a behozatal 37,6 százalékát autók és szállítóeszközök tették ki. Tavaly Románia 54,597 milliárd euró értékben exportált, az import értéke elérte a 62,965 milliárd eurót.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés