
Jelentős mértékben, 20–30 százalékkal drágultak tavaly Romániában a kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvények a biztosítási és kockázat-előrejelzési szektorban tevékenykedő Marsh cég felmérése szerint.
2016. február 22., 15:182016. február 22., 15:18
2016. február 22., 15:222016. február 22., 15:22
A piackutató összesen tíz országban vizsgálta az RCA-kötvények árát, és arra jutott, hogy Európában Romániában emelkedtek legnagyobb mértékben az árak 2015 folyamán.
A drágulás mértéke Magyarországon és Szerbiában 10 százalékos volt, 10 és 20 százalék közötti arányban drágultak a kötvények Lengyelországban, Törökországban és Írországban, míg Bulgáriában stagnáltak az árak, vagyis a biztosítótársaságok mínusz 5 és plusz 5 százalékos módosításokat eszközöltek. Szlovéniában ezzel szemben átlagosan 10 százalékkal lett olcsóbb a kötelező autóbiztosítás.
A Marsh szakértői szerint az áremelés egyrészt annak tudható be, hogy egyes országokban módosították a biztosítási piacra vonatkozó jogszabályokat, a megelőző években ugyanakkor meglehetősen veszteséges volt az ágazat, a biztosítók pedig szükségesnek tartották növelni bevételeiket.
Cristian Fugaciu, a felmérést végző cég vezérigazgatója rámutatott: az árkiigazítás elkerülhetetlenül arra fogja ösztönözni az ügyfeleket, hogy felülvizsgálják egyrészt az általuk a korábban a díjszabások alapján választott biztosítótársaság nyújtotta szolgáltatásokat, emellett pedig a vállalkozások fizetőképességét sem hagyhatják figyelmen kívül. „A mostani körülmények között a klienseknek minden bizonnyal komolyabb tanácsadásra van szükségük. A legfontosabb cél ebben az évben, hogy a drágítások a szolgáltatások minőségének javulásához vezessenek” – magyarázta az igazgató.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!