Hirdetés

IMF: van még teendő

Jelentős fejlődések mentek végbe a reformok terén Romániában az elmúlt időszakban, az országnak azonban még dolgoznia kell az előrehaladás érdekében – vélekedett Tonny Lybek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai irodájának vezetője.

Kőrössy Andrea

2012. március 28., 08:592012. március 28., 08:59

„Úgy gondolom, hogy a pénzügyi egyensúly fenntartható, az infláció is kedvezően alakul, a bankrendszer stabil, a kamatokat pedig jobban előkészítették, a pohár azonban még mindig csak félig van tele” – fogalmazott a szakember tegnap egy Bukarestben szervezett konferencián.

Mint mondta, a hatóságok nem élnek megfelelő módon a Románia reálértékében rejlő lehetőségekkel, a foglalkoztatottak aránya például továbbra is alacsony. „A költségvetési hiány továbbra is problémát jelent, ezt folyamatosan ellenőrizni kell” – magyarázta Lybek a közalkalmazotti bérek, valamint a nyugdíjak emelésére utalva. Hozzátette: a hatóságoknak folytatniuk kell a pénzügyi politika javítására irányuló tevékenységüket, az illetékeseknek pedig elsősorban a múlt hibáiból kell tanulniuk.

„Mindenképpen javítani kell az ország pénzügyi politikáján, emellett az árstabilitás is elsődleges cél, a kettőt pedig össze kell hangolniuk a hatóságoknak. Az előírt inflációs cél elérése meglehetősen nehéz volt a jegybank számára, de jó úton haladunk” – vélekedett. A szakember azt is sikerként értékelte, hogy Romániának sikerült megtartania a külföldi pénzintézetek tőkéjét, ez nagyban hozzájárult a pénzügyi stabilitás eléréséhez. „Növelni kell az EU-alapok lehívásának mértékét, a hiányt 3 százalék alatt kell tartani. A gazdasági növekedéshez az állami vállalatok privatizációja, valamint az életképtelen ügyletek felszámolása is elengedhetetlen” – szögezte le Lybek.

 

Drága az importgáz

Értékelendő, hogy Románia drágán importálja Oroszországból a földgázat, ugyanakkor pedig kevesebb pénzért adja tovább a vállalatoknak – vélekedett Tonny Lybek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai irodájának vezetője tegnap. „Románia ezzel eleget tesz az erre vonatkozó európai uniós előírásoknak” – mutatott rá a szakember. Mint mondta, a legfőbb gazdasági probléma továbbra is az energiaszektorban jelentkezik, a megfelelő alapok hiánya miatt az infrastrukturális beruházások is aggodalomra adnak okot, az egészségügyi rendszerhez hasonlóan utóbbit elsősorban a kedvezményes csomagok felülvizsgálatával lehetne orvosolni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
Hirdetés