Hirdetés

IMF: Kína már 2016-ban megelőzi Amerikát

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzése szerint a kínai gazdaság a vártnál jóval korábban, már 2016-ban meg fogja előzni az Egyesült Államokét – jelentette hétfőn a The Wall Street Journal érdekeltségébe tartozó MarketWatch gazdasági portál.

2011. április 27., 09:042011. április 27., 09:04

Az IMF nem a GDP-adatok és a jelenlegi valutaárfolyamok, hanem a vásárlóerő-paritás (PPP) alapján elvégzett számítások következtében jutott erre a következtetésre. A PPP azt méri, hogy hazai viszonylatban mennyi terméket és szolgáltatást lehet vásárolni egy valutában egy másikhoz képest, figyelembe véve a különböző országokban eltérő árakat. A PPP-alapú összehasonlításban a kínai gazdaság volumene a 2011-es 11,2 ezer milliárd dollárról 2016-ra 19 ezer milliárdosra nő majd.

Az amerikai gazdaság ugyanebben az időszakban lassabban növekszik majd, és az idei 15,2 milliárd dolláros értékről öt év alatt a 18,8 milliárd dolláros szintet éri majd el. Kína részesedése a világgazdaságban 2016-ban 18, az Egyesült Államoké pedig „csak” 17,7 százalék lesz, ami amerikai szempontból történelmi mélypontot jelent majd.  Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok a 2012-ben megválasztandó elnökének kormányzása alatt veszíti el gazdasági világelsőségét. Brett Arends, a MarketWatch szakírója szerint 10 évvel ezelőtt az amerikai gazdaság még a háromszorosa volt a kínainak. „Tudtuk, hogy ez be fog következni, de az IMF most először adott meg konkrét dátumot arra, hogy mikor.

A legtöbben nem készültek fel erre. Még csak nem is tudják, hogy ez ennyire közel van” – írta Arends, aki szerint a két ország bruttó hazai termékén (GDP) és a jelenlegi valutaárfolyamon számolva a helycsere még nincs ilyen közel. A szerző ezzel kapcsolatban ismételten azzal vádolta meg Kínát, hogy túlságosan alacsonyan tartja a jüan árfolyamát. A japán gazdaság teljesítménye még történelmi csúcsformájában is csak a fele volt az amerikainak, a Szovjetunióé pedig az egyharmada. Az IMF-előrejelzés az amerikai gazdaság számára kedvezőtlen időpontban került nyilvánosságra. Noha a munkaerőpiac a Wall Street 2008-as összeomlása után megélénkült, a munkanélküliség még mindig magas és Washington a gazdaságélénkítő programok és az államháztartási hiány csökkentésének kettős kényszerében vergődik. A hiánycsökkentésre vonatkozó megállapodás hiányában a Standard&Poor’s hitelminősítő a múlt héten bejelentette, hogy stabilról negatívra rontja le adóbesorolásának kilátásait, s figyelmeztetett, hogy deficitcsökkentési megegyezés híján ez a besorolás a jövőben tovább romolhat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
Hirdetés