Hirdetés

Idén több iroda épült, mint tavaly

Az irodaház-építés az ingatlanpiacnak a válság által legkevésbé érintett szegmense Romániában. Az év első hat hónapjában körülbelül 245 ezer négyzetméternyi újonnan épített irodahelyiséget adtak át országos szinten.

Pengő Zoltán

2009. szeptember 07., 10:512009. szeptember 07., 10:51

A Colliers ingatlan-tanácsadó ügynökség adatai szerint ezzel az össz-irodafelület túllépte az 1 millió négyzetméteres szintet. Némileg meglepő módon az első fél évben átadott irodai helyiségek összterülete 25 százalékkal nagyobb, mint azoké, melyeket a tavalyi évben építettek.

Nagy lesz a visszaesés

„Idén év elején nagyon sok olyan irodaházat adtak át, melyek az építés előrehaladott fázisában voltak már, amikor kitört a gazdasági válság. Ezekre még tavasszal, a krízis beköszönte előtt megszerezték a beruházók a szükséges finanszírozást. Soknak az átadását már csak azért sem lehetett volna elhalasztani, mivel a tulajdonosoknak már 2008 első felében sikerült szerződést kötniük a jövendő bérlőkkel” – nyilatkozta Horia Moldovan, a Colliers brókere. A szakember véleménye szerint az irodaépítés terén az idei év második felében következik be jelentős visszaesés, melynek mértéke elérheti akár az 50 százalékot is. Jövőre valószínűleg szintén nagyon kevés irodaház építése kezdődik majd el.

A gazdasági válság következtében sok cég kisebb székhelyre költözött takarékosság céljából, aminek következtében a kiadatlan irodahelyiségek száma nőtt. Az üresen álló irodák aránya jelenleg 13 százalék körül van, ami a legmagasabb érték az elmúlt öt évben.

Kedvezményekkel csábítanak

„Sok cég átlagosan 15–20 százalékkal csökkentette a használt irodafelületet, aminek révén jelentős megtakarításokat értek el. Az ilyen stratégiát követő cégek nagyrészt a válság által leginkább sújtott ágazatokban – ingatlan, építőipar, gépkocsi-kereskedelem – működnek” – mondta Horia Moldovan. A kereslet számottevő csökkenése az árak visszafogását vonta maga után. Az első fél évben 15–20 százalékkal estek a bérleti díjak a tavalyi szinthez képest.

Az irodatulajdonosok változatos kedvezményekkel próbálják csalogatni az ügyfeleket: csökkentik a bérleti díjakat és a bérlési időszak minimálisan kötelező időtartamát, egy vagy akár több hónapra elengedik a bérleti díjat, részben átvállalják az irodák berendezésének költségeit.

A szakemberek 2010 kezdetétől a kereslet lassú növekedésére számítanak. Becslések szerint a használaton kívül álló irodák részaránya 2011-re 10 százalékra esik vissza.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés