
Fotó: Bíró Blanka
Idegenforgalmi illeték bevezetését szorgalmazzák a háromszéki vállalkozók, elöljárók, szerintük az így befolyt összeget a turizmus népszerűsítésére lehetne fordítani.
2017. február 07., 17:502017. február 07., 17:50
Mint Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparikamara elnöke egy keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón kifejtette, az egylejes illetékből tavaly 520 ezer lej gyűlt volna össze, ám jelenleg csak Kovászna városában van érvényben az éjszakánkénti egylejes idegenforgalmi illeték.
László Endre, a kereskedelmi kamara alelnöke, a Romániai Utazási Irodák Egyesülete (ANAT) regionális alelnöke rámutatott, ezt az ötletet felvetette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gazdasági bizottságában is, de arra hivatkozva utasították vissza, hogy nehéz begyűjteni, és nem éri meg csak ezért egy alkalmazottat foglalkoztatni. A turisztikai szakember ellenben úgy véli, ez nem jelent pluszterhet, hiszen a pénzt a turista fizeti be a szálláshelyen, majd a vállalkozó negyedévenként továbbítja azt a települések költségvetésébe.
Grüman Róbert, a Kovászna megyei közgyűlés alelnöke eközben arról számolt be, hogy tavaly a megyei önkormányzat 600 ezer lejt, a sepsiszentgyörgyi tanács pedig 200 ezer lejt utalt a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnek, ebből a pénzből népszerűsítették a térséget, de ezt az összeget ki lehetne egészíteni az idegenforgalmi illeték bevezetésével.
A kezdeményezők szerint leginkább a top tíz befogadó településnek érné meg bevezetni az egylejes illetéket. A leglátogatottabbak Háromszéken Kovászna városa, ahová tavaly több mint 45 ezer turista érkezett, a többségük az állam által támogatott ingyenes vagy kedvezményes jegyekkel. A szociális turizmus különben torzítja a térség idegenforgalmi mutatóit. A második helyen Bálványos áll, a harmadik pedig Sepsiszentgyörgy, a tízes listán szerepel még Kézdivásárhely, Zabola, Árkos, Köröspatak, Bardóc-Olasztelek, Uzon és Kommandó, de a lista végén szereplő falvakba már csak évi 1000 és 1500 turista látogatott.
Különben Kovászna megye turisztikai forgalma tavaly tíz százalékkal növekedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest, az idelátogatók száma megközelítette a „bűvös százezres\" határt. Grüman Róbert elmondta, a valóságban sokkal több turista volt, de a fekete turizmus nem szerepel a statisztikákban. A vendégek mintegy alig 10 százaléka érkezett más országból. „Mítosz, hogy a Székelyföldre elsősorban magyarországi turisták érkeznek” – szögezte le Grüman.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!