Hirdetés

Huszonöt százalékkal csökken a regisztrációs adó

A Hivatali Közlönyben való megjelenését követően életbe lép a módosított regisztrációs adó, melyet csütörtökön a képviselőház is elfogadott döntő házként. A törvénymódosításra azért volt szükség, mert a jogszabály jelenleg érvényben lévő formáját kifogásolta az Európai Unió legfelsőbb bírósága. A most elfogadott jogszabály 25 százalékkal csökkenti a gépkocsik beíratásához szükséges díjat.

2011. december 15., 14:192011. december 15., 14:19

Az elfogadott tervezet alapján a jövőben a járművek romániai forgalomba-helyezésekor fizetendő regisztrációs díjat a motor típusa, a hengerűrtartalom, a szén-dioxid-kibocsátás, a környezetszennyezési szabvány típusa (Euro-norma) alapján számolják ki, illetve a kormány által javasolt módszer alapján az autó amortizációját is figyelembe veszik. A kabinet szerint így minden jármű esetében a valós szennyezésnek megfelelő összeget tudnak megállapítani. A módosított díjat ugyanakkor az első regisztrációs adóról szóló törvény életbe lépése, vagyis 2007. január elseje előtt forgalomba helyezett járművekre is kivetik. Ebben az esetben a szennyezési adót, a tulajdonjog átíratása alkalmával kell kifizesse a vásárló.

A tervezet alapján az új környezetvédelmi adót egyetlen alkalommal kell befizetni, akár használt, akár új jármű forgalomba helyezése esetén, függetlenül attól, hogy az autót külföldön vagy Romániában gyártották.

Borbély László környezetvédelmi miniszter korábban azt nyilatkozta: az államnak az idén 240 millió lejbe kerül majd a régi és az új környezetvédelmi adó közötti különbözet visszafizetése az autótulajdonosok számára. A különbözetet a megyei pénzügyi hatóságok fizetik majd vissza a Környezetvédelmi Alap forrásaiból.

A jogszabály szerint azok a polgárok, akik a 2008. július elseje óta érvénybe levő törvény szerint nagyobb környezetszennyezési adót fizettek, mint amennyit a nemsokára alkalmazható új törvénytervezet előír,  visszakérhetik az adókülönbözet értékét.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés