2011. június 15., 08:342011. június 15., 08:34
Szatmár megyében év végéig körülbelül háromezer új munkahely létesülhet, jelentette be tegnap sajtótájékoztató keretében Radu Giurca prefektus. A kormánybiztos szerint több vállalat készül bővíteni a tevékenységét, valamint új befektetők is jelentkeztek. Mint elmondta, számos helyi vállalat érdekében vetette be befolyását Bukarestben a Szatmár megyei prefektúra, hogy a cégek állami kedvezményekben részesülhessenek. Amennyiben valaki termelési tevékenységének bővítése érdekében végez beruházásokat, melyek révén munkahelyeket is teremt, mentesülhet többféle állami befizetéstől. A kedvezmények kihasználása révén a befektetéshez szükséges összeg akár 25 százalékkal is csökkenhet. A kormánybiztos ennek elérése érdekében folytatott lobbitevékenységet a nagyobbik kormánypártban.
A prefektus úgy tudja, egy dán cég készül Tasnádon létesíteni egy fém szerkezeti elemeket gyártó vállalatot, mely körülbelül 700 embert foglalkoztatna. Tevékenysége bővítésére készül továbbá a nagykárolyi, gépjárműalkatrészeket gyártó Continental Contiteh, ahol további 450 alkalmazottat vennének fel, emellett pedig a Mezőfényen működő Polipol bútorgyár is terjeszkedni szándékozik. Ez utóbbi vállalkozás szintén 400–500 személy munkába állítását tervezi. Jelentős fejlesztés áll küszöbön a megye legtöbb alkalmazottat foglalkoztató cégénél, a Szatmárnémetiben működő Dräxlmaier autóalkatrész-gyárban is. A német tulajdonban levő, exportra dolgozó vállalat a megyeszékhelyen levő telephelyén indít újabb termelési részleget, aminek eredményeként 1000 munkahelyet fog teremteni.
Kedvező tendencia
A sajtótájékoztatón jelen volt a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség helyettes igazgatója, Veronica Variu, illetve a megyei munkaügyi felügyelőség vezetője, Cristian Sasu, akik kifejtették: csökkenőben van a munkanélküliek aránya, legalábbis a hatóság nyilvántartásában szereplő személyek száma ezt mutatja. Szatmár megye az utóbbi években eléggé jól állt e tekintetben, jelenleg is a tizenegyedik helyet foglalja el országos viszonylatban. 2008 decemberében 4,4 százalék volt a munkanélküliek aránya, mely 2010 márciusára 8,36 százalékra emelkedett, 2011 májusára viszont ez az arány 5,17 százalékra csökkent. Eredményesnek bizonyult továbbá a munkatörvénykönyv idei változtatása, mely drasztikus mértékben emelte meg elsősorban a feketén dolgoztató cégekre kiróható büntetéseket. A bejelentett új munkaszerződések száma 2007-ben közel 4000 volt, mely 2009-ben 2700-ra csökkent, idén azonban már ez év első öt hónapja során több mint 6500 új munkaszerződést regisztráltak, ami elsősorban a közelmúltban bevezetett szigorításoknak köszönhető.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!