Három hónapja egyetlen euró sem érkezett az Európai Uniótól

Három hónapja egyetlen euró sem érkezett az Európai Uniótól

Fotó: Pixabay.com

Az elmúlt három hónapban Románia egyetlen eurónyi európai uniós finanszírozást sem hívott le a strukturális és kohéziós alapokból – derül ki a pénzügyminisztériumnak az idei év első öt hónapját górcső alá vevő mérlegéből.

Krónika

2017. június 29., 16:362017. június 29., 16:36

Mint az Economica.net gazdasági portál rámutat, a pénzek azért maradtak el, mert máig nem akkreditálták az összegek kezelésével megbízott szakhatóságokat. Ennek oka, hogy

nem működik a programok lebonylításához szükséges informatikai rendszer.

A számvevőszék országos szinten ellenőrzéseket végez, és a bejelentések szerint augusztus elején jelentik be, hogy lehet-e akkreditálni a menedzsmenthatóságokat.

Különben az év első két hónapjában is csak valamivel több mint egymilliárd eurót hívott le Románia a 2014–2020-as költségvetési ciklusban rendelkezésre álló összegekből. A pénz legnagyobb része, 1,31 milliárd euró az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból érkezett az országba – a mezőgazdasági szubvenciókról van szó, amelyeket a termelők mindenképp megkapnak.

A kormány eközben azt tűzte ki célként, hogy a 2017-es év folyamán 5,2 milliárd euró uniós pénzt hív le,

amiből 1,9 milliárd eurót tesznek ki a kohéziós alapok. Utóbbiból eddig 2,34 milliót sikerült megszerezni.

Mint a gazdasági portál emlékeztet, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői által az európai uniós pénzek lehívása szempontjából katasztrofálisnak nevezett 2016-os esztendőben Románia 7,36 milliárd eurót hívott le, e tekintetben pedig a tavalyi volt a legjobb év Románia 2007-es európai uniós csatlakozása óta.

Az uniós pénzek elmaradozása pedig oda vezetett, hogy az idei év első öt hónapjában 2,2 milliárd euróra mélyült a költségvetés hiánya, ami a bruttó hazai termék (GDP) 0,27 százalékát jelenti, miközben a pénzügyminisztérium 0,1 százalékos, vagyis 0,8 milliárd lejes deficitet várt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány