
2011. szeptember 19., 07:552011. szeptember 19., 07:55
A szamosi hajózást három szervezet próbálja újra meghonosítani, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, a Szatmár Megyei Építész kamara, valamint a magyarországi KIUT-egyesület, amelyek az ezzel kapcsolatos költségek fedezése céljából egy EU-s pályázatot is benyújtottak, a projekt keretében tartottak most megbeszélést. Békéssy Erzsébet, a környezetvédelmi hatóság vezetője lapunknak elmondta: a pályázatuk egyelőre elbírálási szakaszban van, azonban az eddigi visszajelzések szerint jó esélyük van megnyerni a kért 170 ezer eurós támogatást. A pénzből szaktanulmányokat rendelnek meg, hogy átfogó képet alkothassanak a folyó jelenlegi állapotáról. „A meder feltérképezésétől kezdve a vízállás változásain át a biológiai állapotfelmérésig minden fontos tényezőt próbálnak megvizsgálni, hogy láthassuk, milyen lehetőségeink vannak, mit kellene tenni ahhoz, hogy biztonságosan lehessen csónakkal vagy kisebb hajókkal közlekedni a Szamoson” – részletezte az igazgató, aki szerint a mostani pályázatból csak a folyó Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán végezhetnek vizsgálatokat, azonban keresik annak lehetőségét, hogy a felmérést kiterjesszék. A találkozónak egyébként népes közönsége volt, ugyanis Szatmárnémetiből körülbelül kétszázan csatlakoztak a folyó töltésén a határig szervezett biciklitúrához. Az indulást megelőzően egy pillepalacktutajt is vízre engedtek, melyet szatmárnémeti 10-es általános iskolai diákjai készítettek. Mint elhangzott: a tutaj üzenet kíván lenni és a környezetbarát közlekedési eszközök használatát hivatott népszerűsíteni, ezért a gyerekek az egymáshoz erősített flakonokon a környezetet nem vagy aránylag kis mértékben károsító járművek makettjeit helyezték el: lovat, kerékpárt, vonatot és autóbuszt.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.