Hirdetés

Grindeanu: 1000 kilométer új autópálya az „óvatos” forgatókönyv

Autópálya Erdélyben

Az „optimista forgatókönyv” szerint az autópálya- hálózat hosszának 2300 kilométerrel kellene növekednie

Fotó: Gazda Árpád

Az „óvatos forgatókönyv” szerint a romániai autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózatnak a következő négy évben további 1000 kilométerrel kellene bővülnie – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a Szociáldemokrata Párt (PSD) első alelnöke, Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter. A politikus a PSD kormányprogramjának a közlekedésre és a közúti infrastruktúra, autópálya-fejlesztés vonatkozó fejezetét ismertette.

Hírösszefoglaló

2024. november 11., 17:092024. november 11., 17:09

Emlékeztetett arra, hogy jelenleg körülbelül 800 kilométer autópálya vagy gyorsforgalmi út kivitelezése van folyamatban Romániában.

Az év végére pedig a miniszteri mandátuma alatt átadott autópályák és gyorsforgalmi utak hossza meg fogja közelíteni a 400 kilométert.

Hirdetés

Grindeanu az Agerpres szerint elmondta, hogy szerinte a következő kormánynak, politikai színezettől függetlenül, a következő négy évben az „óvatos forgatókönyv” szerint legalább 1000 kilométerrel kellene bővítenie a romániai autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózatot, az „optimista forgatókönyv” szerint a hálózat hosszának 2300 kilométerrel kellene növekednie. „Minden feltétel adott ahhoz, hogy évente átlagosan mintegy 250 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat adjunk át a forgalomnak” – jelentette ki.

A miniszter közlése szerint az év végéig átadják a forgalomnak a moldovai autópálya Focşani és Buzău közötti első és második szakaszát, és szintén év végéig elkészül a Craiova-Piteşti gyorsforgalmi út két szakasza is.

Grindeanu a romániai autópálya-hálózatról elmondta: kormányra kerülése esetén a következő négy évben a PSD törekedni fog arra, hogy a konstancai kikötő és Bukarest csatlakozzon az európai sztrádahálózathoz. Ennek feltétele a főváros körüli A0-s autópálya, illetve a Piteşti-Nagyszeben és a Marzsina-Holgya közötti sztrádaszakaszok befejezése.

Idézet
Ha ez megtörténik, akkor Nagylaktól Konstancáig autópályán lehet majd közlekedni”

– magyarázta. A miniszter fontosnak nevezte az A7-es és az A8-as autópályákon zajló munkálatok folytatását is. Az előbbi sztráda Ploieşti-et és Bukarestet, utóbbi Marosvásárhelyt kötné össze az ország északi részével.

Grindeanu beszélt arról is, hogy a következő években a vasúti infrastruktúra fejlesztésére fordítható uniós alapok összege meg fogja haladni a közúti infrastruktúrára fordítható uniós forrásokét. Közlése szerint a PSD kormányprogramjának egyik prioritása az Ukrajnába vezető 500-as fővonal korszerűsítése.

Hozzátette, hogy pártja folytatná a korszerű vasúti szerelvények beszerzését is. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormány 161 új szerelvényt vásárolt, az egyik jövő héttől a Bukarest-Brassó útvonalon fog közlekedni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Jogi huzavona „robbanthatja fel” a nagyszabású német lőporgyárterveket Erdélyben

Akadályozza a német Rheinmetall fegyveripari cég nagyszabású lőporgyár-építési beruházását a Brassó megyei Viktóriavárosban egy per, amelyet az egyik helyi cég indított a tervezett létesítmény kapcsán.

Jogi huzavona „robbanthatja fel” a nagyszabású német lőporgyárterveket Erdélyben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Biomasszára és biogázra alapozzák a működést az első romániai községi hőerőműben

Az Arad-hegyaljai település az első romániai község, amely saját hőerőművet épít, s a mintegy 8,6 millió eurós beruházás a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.

Biomasszára és biogázra alapozzák a működést az első romániai községi hőerőműben
2026. szeptember 23., szerda

Újabb történelmi csúcsra „lőtte ki” a lej-euró árfolyamot a politikai patthelyzet

Soha nem volt még ilyen gyenge a román deviza az egységes európai fizetőeszközhöz mérten: szerdán 13 órakor a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,2788 lej/eurós referencia-árfolyamot adott ki, ami történelmi csúcsnak számít.

Újabb történelmi csúcsra „lőtte ki” a lej-euró árfolyamot a politikai patthelyzet
2026. szeptember 22., kedd

Ráléptek a gázra az üzemanyagárak, Románia is az élvonalban

Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat.

Ráléptek a gázra az üzemanyagárak, Románia is az élvonalban
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Mureșan elárulta, számíthatunk-e adóemelésre, ha kormányra kerül

Amennyiben kormánya megkapja a bizalmat, nem fogja emelni az adókat, és azt tervezi, hogy az áfát 21-ről 19 százalékra csökkenti – jelentette ki Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök

Mureșan elárulta, számíthatunk-e adóemelésre, ha kormányra kerül
2026. szeptember 22., kedd

A politikai patthelyzet ára: drágább hitelek, elhalasztott beruházások, bezáró cégek

Miközben a politikusok tárgyalási fordulókban mérik az időt, a gazdaság számára minden elvesztegetett hét magasabb kamatokat, elhalasztott beruházásokat, redőnyüket lehúzó vállalkozásokat, kivándorló munkavállalókat jelent – figyelmeztet Adrian Negrescu.

A politikai patthelyzet ára: drágább hitelek, elhalasztott beruházások, bezáró cégek
2026. szeptember 22., kedd

Repülőtéri expressz a határon túlra: Erdélyig zakatol a nagy magyar vasútfejlesztési terv

Közvetlen vonatjáratok indulhatnak Nagyvárad és Arad felé is a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről a magyar vasút második aranykorát ígérő Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervnek köszönhetően.

Repülőtéri expressz a határon túlra: Erdélyig zakatol a nagy magyar vasútfejlesztési terv
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Polikrízis fenyeget? Egy tucat válság tevődhet egymásra az energiaügyi szakértő szerint

Románia nem tizenkét különálló válság felé tart, hanem egyetlen „polikrízis” felé, amelynek tizenkét, egymást kölcsönösen erősítő megnyilvánulása van – figyelmeztet Dumitru Chisăliță.

Polikrízis fenyeget? Egy tucat válság tevődhet egymásra az energiaügyi szakértő szerint
2026. szeptember 20., vasárnap

Tápszer, pelenka, babacikkek – Románia olcsónak számít, a zsebünkhöz mérten mégsem az

Amíg Nyugat-Európában a csecsemő első életévében szükséges felszerelés nagyjából egy hónapnyi fizetésből kijön, addig a régiónkban ez a teher aránytalanul nagyobbra nő, még akkor is, ha euróban számolva az összeg kisebbnek látszik.

Tápszer, pelenka, babacikkek – Románia olcsónak számít, a zsebünkhöz mérten mégsem az
2026. szeptember 20., vasárnap

Ilyen a tipikus áldozat: kirajzolódott a befektetési csalások célpontjainak profilja

A Román Rendőrség Bűnügyi Kutató és Megelőzési Intézete tanulmányt készített az online részvény- és kriptovaluta-befektetési csalások áldozatairól az idei év első felében beérkezett feljelentések alapján.

Ilyen a tipikus áldozat: kirajzolódott a befektetési csalások célpontjainak profilja
Hirdetés
Hirdetés