2011. július 07., 09:132011. július 07., 09:13
„A következő hetekben elkezdünk tárgyalni az új görög mentőcsomagról. Szeptemberre el kell készülnünk vele” – fogalmazott Francois Baroin az Europe1 francia kereskedelemi rádióban. A francia tárcavezető úgy vélekedett, mivel világossá vált, hogy Görögországot a 110 milliárd eurós mentőcsomag nem mentheti meg az államcsődtől, hetek óta tart egy újabb, 2014-ig szóló program előkészítése. Ez a tervek szerint 100 milliárd euró körül lehet. Az euróövezeti pénzügyminiszterek azt kívánják elérni, hogy ebből 30 milliárdot a magánhitelezők álljanak a lejáró adósság újrahitelezésével. Baroin ennek kapcsán megemlítette, hogy a magánszektor bevonása a mentőcsomagba önkéntes alapon történik, valamint kiemelte, hogy görög részről az államháztartási hiány csökkentésére szilárd intézkedések szükségesek. „Dolgozunk rajta, egy francia modellt javasolunk, amely egyfajta rotációs rendszer. Amikor egy adósság lejár, a magánhitelezők, bankok, biztosítók, befektetési alapok átveszik azt, egy új, meghatározandó futamidővel – hangsúlyozta a francia miniszter. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére kedden kinevezett Christine Lagarde utóda első hivatalos külföldi látogatására csütörtökön Berlinbe utazik, ahol az új görög mentőöv részleteiről egyeztet német kollegájával.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!