Hirdetés

Gigabírság a Google-nak: Brüsszel szerint visszaélt piaci fölényével a keresőcég

Margrethe Vestager •  Fotó: Getty Images

Margrethe Vestager

Fotó: Getty Images

Rekordösszegű, mintegy 2,4 milliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság kedden a Google amerikai internetes óriásvállalatra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt. A társaság fellebbezni készül.

Hírösszefoglaló

2017. június 27., 23:462017. június 27., 23:46

A Google visszaélt a keresőszolgáltatások piacán élvezett fölényével azzal, hogy saját ár-összehasonlító szolgáltatásait előrébb, a versenytársakét pedig hátrébb sorolta a találatok között – jelentette be kedden Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

Az Európai Bizottság (EB) tagja közölte, a cég ezzel megsértette az EU trösztellenes szabályait,

Hirdetés

magatartásával lehetetlenné tette, hogy versenytársai egyenlő feltételekkel vegyenek részt a piaci versenyben.

„Ami pedig a legfontosabb, hogy az európai fogyasztókat megfosztotta a valódi választás lehetőségétől és az innováció előnyeitől” – idézte az MTI Vestagert.

Az EB szerint a Google ezt a gyakorlatot folytatta az Európai Gazdasági Térség mindazon országaiban, ahol piacra lépett ár-összehasonlító szolgáltatásával. Rámutattak: a Google Shopping forgalma az Egyesült Királyságban 45-szörösére nőtt, Németországban 35-szörösére a visszaélés kezdete óta, a riválisoké viszont jelentősen csökkent, az Egyesült Királyságban 85, Németországban 92 százalékkal.

Kiemelték: a Google megakadályozta az érdemeken alapuló versenyt azzal, hogy a sajátjától eltérően kezelte a versenytársak szolgáltatását. A 2,4 milliárd eurós bírsággal sújtott társaságnak 90 napon belül fel kell hagynia a jogsértő magatartással, máskülönben kényszerítő büntetést kell fizetnie, amely elérheti a Google anyavállalata, az Alphabet átlagos napi globális forgalmának 5 százalékát.

Kent Walker, a Google alelnöke bejelentette, fontolóra veszik a fellebbezés lehetőségét a bírság ellen, mert nem értenek egyet a brüsszeli testület döntésével, amely lezárta a még 2010-ben indított vizsgálatot. A vállalatnak hatvan napja van rá, hogy fellebbezést nyújtson be.

Az uniós szabályozás értelmében

a trösztellenes bírság összege az érintett cég éves árbevételének a 10 százalékát is elérheti.

Az Alphabet tavalyi bevétele 90,3 milliárd dollár volt. Sajtóhírek szerint a bírság ugyan nem dönti romba az Alphabetet, de azért megérzi a társaság. Hasonló ügyben az uniós versenyhatóság eddigi legnagyobb büntetését az Intel mikroprocesszor-gyártó cég kapta, melyet 1,06 milliárd euróra bírságoltak 2009-ben.

Az Európai Bizottság két másik, jelenleg vizsgálati szakaszban lévő ügyben is arra az előzetes következtetésre jutott, hogy a Google visszaélt erőfölényével: az Android operációs rendszer és az AdSense hirdetési platform vonatkozásában. Idén májusban az EB egy másik amerikai technológiai vállalatra, a Facebookra szabott ki 110 millió eurós pénzbírságot, amiért félrevezető információkat közölt az EB-vel, amikor megvásárolta a WhatsApp-ot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés