
A beruházások ösztönzését és új munkahelyek teremtését célozza meg a PSD javaslata
Fotó: Pixabay
A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak azzal a feltétellel fogja támogatni a koalíció egy újabb intézkedéscsomagját, ha az a gazdaságélénkítő javaslataikat is tartalmazni fogja – jelentették be pénteken az alakulat képviselői.
2025. november 14., 12:402025. november 14., 12:40
Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményben a PSD azt is hangsúlyozta, hogy készen állnak további információkkal szolgálni koalíciós partnereiknek javasolt gazdaságélénkítő programjuk pozitív hatásainak „teljes megértéséhez”.
A szociáldemokraták szerint elképzeléseik megvalósítása nem igényel költségvetési forrásokat. Tervük a beruházások ösztönzését és új munkahelyek teremtését célozza, elsősorban
Utóbbiaktól eltérően a PSD javaslatai a gazdasági tevékenység ösztönzésével, illetve a kormány és az üzleti szféra közötti pozitív partnerségre alapozva növelnék a költségvetési bevételeket” – fogalmaztak a közleményben.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a kormány harmadik intézkedéscsomagjának a helyi és központi közigazgatás átszervezése mellett a gazdaság élénkítésére is ki kell terjednie.

A közeljövőben nem következnek további adóemelések – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Romániában nagyon jó búza- és kukoricatermésre lehet számítani az előrejelzések szerint. Az ország keleti és középső részén a kedvező csapadék és az átlagközeli hőmérséklet segítette július folyamán a nyári kultúrák fejlődését.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) országszerte ellenőrzi a benzinkutakat, miután az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak – ennek nyomán sok szabálytalanságra bukkantak.
Az Eurostat legfrissebb elemzése szerint Románia a 2025-ös adatok alapján az Európai Unió abszolút „éllovasa” abban a rossz értelemben vett versenyben, amely azt méri, hány fiatal marad ki teljesen a munka és az oktatás világából.
Az európai gáztárolók az elmúlt 13 év leggyengébb feltöltöttségi szintjéhez közelítenek a hidegebb hónapok küszöbén, ami a szakértők szerint már most „téli pánikot” váltott ki az energiakereskedők körében.
A pénzügyminisztérium 25 százalékra emeli a normál gázolaj jövedéki adójának ideiglenes csökkentését szeptember 1. és 15. között. Augusztus második felében még 20 százalékos kedvezményt alkalmaztak.
A kormány pénteki rendkívüli ülésén meghosszabbította szeptember 30-ig a villamosenergia-piaci biztonsági intézkedések hatályát.
Zsugorinflációra (shrinkflation) figyelmeztet friss posztjában az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Vagyis arra a jelenségre irányítják rá a fogyasztók figyelmét, amikor az áremelés elkerülése érdekében csökkentik az értékesített mennyiséget.
Több mint 718 ezer kiszolgáltatott fogyasztó kapta meg augusztusban a villanyszámlák kifizetésére használható energiatámogatást.
Egyetlen olyan szomszédja sincs Romániának, ahol ne lenne olcsóbb a benzin és a gázolaj, holott az ország a régió azon kevés államai közé tartozik, ahol jelentős kőolajtermelés folyik.
A SAFE védelmi fejlesztési eszköz keretében Romániának nyújtott hitelek futamideje 45 év, a türelmi időszak pedig 10 év, a következő részletek folyósítása azonban a finanszírozott projektek tekintetében vállalt mérföldkövek teljesítésétől függ.
szóljon hozzá!