Hirdetés

Futószalagon kapja a jóváhagyásokat a Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi út, tavasszal kezdődhet az építkezés

•  Fotó: Bihar Megyei Tanács

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Miután a hét elején a környezetvédelmi tárca is engedélyezte a projektet, most a közlekedési minisztérium illetékes szaktestülete is jóváhagyta a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út megépítését.

Balogh Levente

2023. október 05., 09:232023. október 05., 09:23

2023. október 05., 10:502023. október 05., 10:50

Ezt Ilie Bolojan, a Bihar megyei önkormányzat elnöke jelentette be szerdán este.

„A közlekedési minisztérium Műszaki és Gazdasági Tanácsának (TEC) mai ülésén kedvezően fogadták el az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányát.

Hirdetés
Idézet
A jóváhagyás annak köszönhetően vált lehetővé, hogy a projekthez szükséges összes engedélyt megszereztük, és véglegesítettük a gyorsforgalmi út több mint 80 átjárójának és hídjának műszaki megoldásait, beleértve az aradi és a kisjenői felhajtót, illetve a Nagyszalontát Magyarországgal és a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő szakaszt”

– írta Ilie Bolojan szerda este a közösségi oldalán.

A Bihar megyei közgyűlés elnöke szerint a legnehezebb a környezetvédelmi engedély beszerzése volt, ez bizonyult a legbonyolultabbnak és -időigényesebbnek.

„Az eljárás fáradságos volt, mert a Bihar és Arad megye határán, Szalonta és Kisjenő között található földterület közel fele védett terület. Kisjenő területén az útvonal módosítására és új átjárók kialakítására volt szükség a biológiai sokféleség tiszteletben tartása érdekében” – tette hozzá Bolojan.

korábban írtuk

Zöld jelzést kapott a környezetvédelmi tárcától a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi
Zöld jelzést kapott a környezetvédelmi tárcától a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi

Megkapta a bukaresti környezetvédelmi tárca jóváhagyását hétfőn a Nagyvárad és Arad között megépítendő, Nagyszalontánál a magyarországi M44-es úttal is összeköttetést teremtő gyorsforgalmi út – jelentette be Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Felidézte, hogy szeptember folyamán a nyilvános konzultációs időszakot követően az engedélyezési eljárás is lezárult, az engedélyt pedig – mint arról beszámoltunk – e hét elején adták ki.

Szintén szeptemberben a vízügy és a vasúttársaság is megadta a jóváhagyást.

„Ennek eredményeként a projektet a múlt hónap végén a Nemzeti Autópálya-társaság műszaki és gazdasági tanácsa is kedvezően véleményezte. A mai jóváhagyással a projekt a végső jóváhagyási szakaszba lépett. Így október második felében a nagy értékű közberuházásokat jóváhagyó tárcaközi tanács ülésének napirendjére kerül” – tudatta a Bihar megyei önkormányzat elnöke.

Hozzátette, az utolsó jóváhagyás kiadása után, novemberben kormányhatározattal hagyják jóvá a projekt műszaki-gazdasági mutatóit.

Megjegyezte: a gyorsforgalmi út műszaki jellemzőire vonatkozó határozat kiadását követően

a projekt által érintett földterületek kisajátításáról szóló határozatot is el kell fogadni.

A kivitelezők vállalták azt is, hogy november végéig befejezik a műszaki tervezést.

„Ennek ellenőrzése után, decemberben vagy januárban lehet majd elindítani a közbeszerzési eljárást a kivitelezők kiválasztására a gyorsforgalmi út három szakaszára” – tette hozzá Bolojan.

A három szakasz Arad és Kisjenő, Kisjenő és Nagyszalonta, illetve Nagyszalonta és Nagyvárad között húzódik.

Idézet
Ha a közbeszerzési eljárások nem húzódnak el túl sokáig, a munkálatok ténylegesen jövő tavasszal kezdődnek meg”

– írta Bolojan.

Mint arról beszámoltunk, az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út (Dex11) a tervek szerint 120,1 kilométer hosszú lesz, ugyanakkor a projekt részeként Nagyszalonta felé 5, Aradra 3 kilométeres bekötőutat is építenek, illetve megvalósítják a magyar határ felé vezető 9,85 kilométeres aszfaltcsíkot is, így összesen 138 km-t valósítanak meg a több mint kétmilliárd eurósra becsült munkálatok során. A nagyszabású beruházás megvalósítása érdekében 2020 novemberében szövetkezett a két határ menti megye és megyeszékhely önkormányzata.

A projektben a román országos útügyi hatóság is partnerként vesz részt. Akárcsak a bukaresti és a budapesti kormány, hiszen a határ mentén húzódó partiumi gyorsforgalmit összekapcsolják a magyarországi úthálózattal is. A bukaresti kormány tavaly decemberben hagyta jóvá egy új gyorsforgalmi összeköttetés létesítését Románia és Magyarország között, amely a Magyarországon Békéscsabától Méhkerék felé tovább épülő (M44-es) autóutat köti majd össze a romániai oldalon Nagyszalontánál a Várad és Arad között létesítendő aszfaltcsíkkal.

korábban írtuk

Újabb akadály gördült el a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út megépítése elől
Újabb akadály gördült el a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út megépítése elől

Ismét közelebb került a megvalósításhoz a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi út megépítése, miután az Országos Környezetvédelmi Ügynökség pénteken jóváhagyta a projektet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés