Hirdetés

Források: befagyaszthatják a béreket és az alkalmazásokat a közszférában – Ciucă: nem lesznek megszorítások

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Nagy erőkkel készül a bukaresti kormány a költségvetésen tátongó lyuk betömésére, és egybehangzó bukaresti sajtóértesülések szerint szó van a közalkalmazotti béreknek a 2023-as évre történő befagyasztásáról is.

Bálint Eszter

2023. április 20., 12:102023. április 20., 12:10

A kiszivárgott információk szerint Nicolae Ciucă kormányfő szakértőkkel egyeztetett, és néhány intézkedésről már döntés is született. Az idézett kormányzati források azt mondják, a miniszterelnök benne lenne abban, hogy május elsejétől befagyasszák az alkalmazásokat a közszférában, és azt is számításban van, hogy a közalkalmazotti fizetéseket a jelenlegi szinten tartsák.

Újfent szó lehet ugyanakkor arról is, hogy megtiltsák a közalkalmazotti fizetés és az állami nyugdíj halmozását.

Hirdetés

Egyes kormányzati források úgy vélik, hogy a korábbi bejelentések ellenére tulajdonképpen nem is 20 milliárd lejes lyuk tátong a 2023-as évi költségvetésen. Csaknem 10 milliárdot állítólag már sikerült is lefaragni a deficitből bizonyos kiadások csökkentésével, további 3 milliárdot pedig az egyes minisztériumok szintjén tervezett intézkedések révén remélnek megtakarítani.

A költségvetési deficit csökkentését célzó intézkedésekről várhatóan jövő héten születik döntés, ezt megelőzően még egyeztetnek a kormánykoalíciót alkotó alakulatok vezetői.

Nicolae Ciucă a szerdai kormányülés elején eközben újra azt hangsúlyozta, hogy nem lesznek megszorítások.

Mint mondta, a kormány fiskális intézkedések foganatosítására készül annak érdekében, hogy „megfontoltabbá tegye a kiadásokat”, és Románia tartani tudja a költségvetési hiánycélt.

Hangsúlyozta: a deficit főként a nagy adófizetők miatt alakult ki, ezért arra kérte az érintetteket, hogy fizessék be a felhalmozott adólejeket az államkasszába, az illetékes intézményekhez pedig azzal a kéréssel fordult, hogy biztosítsák az adók begyűjtését.

„Szeretném, ha mindenki megértené, hogy nem megszorító intézkedésekről beszélünk. Az elmúlt években láttuk, hogy a gazdaság nem fejlődik és nem működik megfelelőképpen a megszorító és a takarékossági intézkedések mellett” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a cél a közpénzekkel való hatékonyabb gazdálkodás. Aláhúzta:

a várhatóan jövő héten elfogadásra kerülő intézkedések nem hatnak ki sem a bérkeretre, sem a beruházásokra, és újra ígéretet tett arra, hogy új adókat és/vagy illetékeket sem terveznek kivetni.

Ciucă elmondása szerint erről döntés született a koalícióban, és Klaus Iohannis államfő is erről beszélt nemrég.

korábban írtuk

Iohannis szerint nincs lyuk a költségvetésben, de azért intézkedéseket vár a kormánytól – Ellenzi a bérek csökkentését
Iohannis szerint nincs lyuk a költségvetésben, de azért intézkedéseket vár a kormánytól – Ellenzi a bérek csökkentését

Ha már túlbecsülte az államkassza idei bevételeit, a pénzügyminisztériumnak nem maradt más hátra, mint okos módszerekkel megvalósítható keretek közé szorítani a költségvetést – jelentette ki csütörtökön Klaus Iohannis államfő.

„Senkinek nem kell megijednie, minden döntést a lehető legőszintébben és átláthatóan fogunk bejelenteni. Nem tervezünk olyan intézkedéseket, amelyek kihatnának a polgárok vásárlóerejére” – szögezte le a miniszterelnök.

Adrian Câciu pénzügyminiszter eközben arról beszélt, hogy a koalíció vezetői a héten be fogják jelenteni azokat az intézkedéseket, amelyeket belefoglalnak a költségvetési megtakarításokról szóló rendelet tervezetébe. Jelezte egyúttal: a koalícióban döntés születhet az államtitkárok számáról, mint ahogy a bér és nyugdíj halmozásáról is.

„A koalíció úgy határozott, nem csökkenti a fizetéseket, nem lesznek elbocsátások” – szögezte le ugyanakkor a pénzügyi tárca vezetője.

korábban írtuk

Még nem született döntés a költséglefaragásokról, de váltig állítják, hogy a bérekhez és a beruházásokhoz nem nyúlnak
Még nem született döntés a költséglefaragásokról, de váltig állítják, hogy a bérekhez és a beruházásokhoz nem nyúlnak

Még folyamatban van az egyes minisztériumok költséglefaragási terveinek kidolgozása, a kormány csak ezeknek az összesítése után dönt a takarékossági intézkedésekről – jelentette ki szerdán Dan Cărbunaru kormányszóvivő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés