Hirdetés

Félmilliárd eurós kár érte az államot a Bechtel-szerződésen

A bukaresti pénzügyminisztérium által készített jelentés szerint a román állam több mint félmilliárd eurót veszített azon a szerződésen, amelyet az amerikai Bechtel útépítő társasággal kötött az észak-erdélyi autópálya megépítésére.

MTI

2017. február 23., 16:532017. február 23., 16:53

2017. február 23., 16:542017. február 23., 16:54


A Dacian Cioloș vezette szakértői kormány idején 2016 decemberében véglegesített jelentést a Digi24 hírtelevízió szerezte meg, és ismertette csütörtökön. A minisztérium ellenőrei megállapították, hogy a román államot összesen 525,89 millió euró értékű kár érte a Bechtellel kötött szerződés miatt.

Románia 2003-ban kötötte meg az amerikai óriásvállalattal a Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó nyomvonalra tervezett, 415 kilométer hosszú sztráda építésére vonatkozó szerződést, amelynek az összértékét akkor 2,2 milliárd euróra tervezték. Az Adrian Năstase vezette kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a pályaépítést a közbeszerzési eljárás szabályai alól. A 2013-as szerződésbontásig a Bechtel a pályának a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszát építette meg, és a magyar–román államhatár és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres szakaszon végezte el a munkálatok mintegy felét. Amint a Digi24 emlékeztetett rá, a román állam 1,2 milliárd eurót fizetett ki az amerikai társaságnak.

A minisztériumi ellenőrök megállapították, hogy az állam indokolatlanul fizetett például 40 millió euró előleget az építőnek, 2011-ben pedig annak ellenére utalta át az útépítő által kért összeget, hogy a román államot képviselő ellenőrök nem ismerték el a kifizetett munka elvégzését. Kár érte az államot a szerződés 2013-as felbontásakor is, amikor 37,2 millió eurót fizetett az útépítőnek, pedig – a jelentés szerint – a Bechtelnek voltak tartozásai a román állammal szemben. A pénzügyminisztériumi jelentést a román közútkezelő társaságnak is elküldték, ez azonban kifogásolta a számításokat, és a pénzügyi jelentés újbóli elkészítését kérte.

A versenytárgyalás nélkül megkötött Bechtel-szerződés miatt az Európai Unió bírálta Romániát, és nem tette lehetővé, hogy uniós forrást is felhasználjanak az építkezéshez. A román lapok úgy vélték, ez a szerződés volt az ára Románia NATO-csatlakozásának. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) több vizsgálatot is folytat a Bechtel-szerződés ügyében. 2013-ban az akkori szállításügyi miniszter jelentette be, hogy a minisztériumból eltűnt a szerződés eredeti példánya.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés