
Népszerű a diákmunka, ám a cégeket elriasztja a bürokrácia, és nem minden esetben veszik igénybe a havi 250 lejes állami támogatást, inkább zsebből kifizetik a vakációban munkát vállaló fiatalokat.
2016. július 27., 13:452016. július 27., 13:45
Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója elmondta, eddig 85 fiatalt alkalmaztak Háromszéken, közülük egy egyetemista, a többiek középiskolások, hét cég ajánlott nekik munkát a termelésben, a kereskedelemben és a szolgáltatások terén.
Mint ismeretes, a vakáció alatt a cégek állami támogatást kapnak, hogy diákokat foglalkoztassanak. A 16 és 18 év közti fiatalokat legtöbb hatvan napra lehet alkalmazni, de legkésőbb az iskolakezdésig dolgozhatnak. A kiskorúak szülői beleegyezéssel vállalhatnak nyári munkát, legtöbb napi hat órára köthetnek szerződést a munkaadóval, a felnőttkorúak, tehát akik már betöltötték a 18 évet, nyolcórás munkaidőt is vállalhatnak.
A diákokat foglalkoztató cégeknek meg kell adniuk a minimálbért, természetesen nagyobb fizetést is ajánlhatnak a fiataloknak, az állam a munkaerő-elhelyező ügynökségen keresztül mindenképpen havi 250 lejt pótol a bérbe. Kelemen Tibor elmondta, ha igénybe veszik az állami támogatást, akkor több igazolást is be kell szerezni, például az iskolák titkárságáról, így gyakran a munkaadók lemondanak a szubvencióról, és egyszerűen meghatározott időre felveszik a diákokat.
Az ifjúsági szervezetek szerint ugyanakkor a diákmunka ennél népszerűbb is lehetne, ám a fiatalok általában két-három hetet dolgoznának, hogy meglegyen a pénzük a nyaralásra, a fesztiválokra, hosszabb időre nem szívesen kötik le magukat, ám a cégeknek már nem éri meg ilyen rövid időre betanítani őket.
Mindenki jól jár
Az igazgató úgy tudja, a konfekciógyárak, a gépkocsialkatrész-gyárak is foglalkoztatnak a vakációban fiatalokat, sok esetben az alkalmazottak gyerekei közül toboroznak. Kelemen szerint ezzel mindenki jól jár, hiszen a vállalkozó pluszsegítséghez jut, el tudja küldeni az alkalmazottait szabadságra, a fiatalok pedig zsebpénzt és tapasztalatot szerezhetnek. A szakember szerint a diákmunka arra is jó, hogy a fiatalok megszokják a rendszeres munkát, kapcsolatokat építhetnek ki, amit az iskola elvégzése után a munkahelykeresésben hasznosíthatnak. Az is gyakori, hogy a diákok a vakációban ott vállalnak munkát, ahol a kötelező iskolai gyakorlatot végzik.
A kereskedelmi kamara is segít
A diákmunka iránt érdeklődő fiatalok Kovászna megyében például a kereskedelmi és iparkamaránál is leadhatják önéletrajzukat, a tagság körében próbálnak ideiglenes munkát találni nekik. Édler András kamaraelnök kedden a Krónika megkeresésére elmondta, elsősorban a kapcsolatépítés szempontjából lehet fontos az idénymunka, a diákok ugyanakkor betekintést nyerhetnek a különböző szakmákba, ami segíti őket a pályaválasztásban, de akár vállalkozhatnak is, amikor befejezik a tanulmányaikat. A munkaadók pedig potenciális munkatársat láthatnak a megbízható, jól teljesítő fiatalokban, és mivel egyre inkább munkaerőhiány van, hosszú távú szerződést is ajánlhatnak. Édler ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a fiatalok ne csak szalagmunkát végezzenek a vakációban, hanem olyan területeken is kipróbálják magukat, ahol kreativitásra, rugalmasságra van szükség.
Segély a frissen végzetteknek
Augusztus másodikáig jelentkezhetnek a frissen végzett fiatalok, hogy álláskeresőként nyilvántartásba vegyék őket a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségeknél (AJOFM). Ha nem tartják be a határidőt, elveszítik a jogot, hogy fél évig állami segélyben részesülhessenek. Kovászna megyében egyébként idén mostanáig kevesebb pályakezdő regisztrált, bár a hivatal munkatársai a tanintézetekben tájékoztatták őket a lehetőségről.
Kelemen Tibor igazgató szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy sokan már találtak munkát külföldön vagy az országban, aki pedig egyetemen folytatja a tanulmányait, amúgy is csak októberig jogosult a támogatásra. A szakember azt sem tartja kizártnak, hogy a frissen végzettek nem találják vonzónak a havi 250 lejes segélyt, ennyi pénzért nem vállalják az ügyintézés bonyodalmait. A pályakezdők a személyi igazolványukkal, a születési bizonyítványukkal és ezek másolatával, pénzügyi bizonyítvánnyal, a munkaképességüket igazoló háziorvosi bizonylattal és a tanulmányaik elvégzéséről kiállított igazolással jelentkezhetnek az ügynökségeknél.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!