Hirdetés

Felére csökken a légitársaságok profitja

Megfeleződik az idén a légitársaságok profitja az előző évhez képest, mivel az emelkedő olajárak felemésztik az erősödő keresletnek köszönhető bevételnövekedést – jósolja a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, a IATA. A 2010-es 2,9 százalékos nettó profitrés az idén 1,4 százalékra zsugorodik, ami – Giovanni Bisignani, az IATA vezérigazgatója szerint – már inkább adománynak tekinthető, mint valamely ipari tevékenység hozadékának.

2011. március 03., 09:562011. március 03., 09:56

A IATA 2010-re 16 milliárd dolláros légitársasági összprofitot vár, kissé megemelte tavaly decemberi, 15,1 millió dolláros előrejelzését, miközben az idei évre már csak 8,6 milliárdos nyereséget valószínűsít, 9,1 milliárd dolláros korábbi előrejelzésénél is kevesebbet. A 230 légitársaságot tömörítő szervezet az idei évre 594 milliárd dolláros légitársasági bevételt vár globális szinten a 2010-es, várhatóan 552 milliárd dollár körüli bevételt követően. Becsléseinél az idei évre 96 dolláros hordónkénti olajátlagárral számol, a tavalyi 79,4 dollár után. Ennek következtében az iparági üzemanyagköltség globális szinten 166 milliárd dollárra nő idén a tavalyi 139 milliárd dollárról. Ez azt jelenti, hogy a 2010-es 26 százalék helyett idén már 29 százalék lesz a légitársaságok költségeiben az üzemanyag aránya, jósolja a IATA.

Ugyanakkor az erősödő világgazdasági konjunktúra növeli az utazási kedvet, és ez idén várhatóan 5,6 százalékkal emeli az utasszámot, a légi teherszállításban pedig 6,1 százalékkal növeli a légi úton továbbított árumennyiséget. Tavaly decemberben a IATA még azzal számolt, hogy az utasok száma csak 5,2 százalékkal emelkedik idén, és 5,5 százalékkal bővül a légi teherforgalom. Giovanni Bisignani genfi sajtóértekezletén elmondta: minden egydollárnyi hordónkénti olajár-emelkedés 1,6 milliárd dolláros kiadásnövekedést jelent a világ légitársaságainak költségvetésében. Hangsúlyozta azt is, hogy az ágazatra további csapást jelentenek a jegyárakra kivetett adó jellegű emelések, és ezzel kapcsolatban felszólította a kormányokat: gondolják át a légitársasági jövedelmezőséget aláásó szabályozásokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés