2011. február 21., 10:432011. február 21., 10:43
Vasárnapi, a prefektusokkal tartott videokonferenciája során Boc védelmébe vette azon módosítást, melynek értelmében a meghatározott periódusra való alkalmazás maximális időtartama az eddigi 24 hónapról 36 hónapra nőne. A kormányfő állítása szerint ilyen vonatkozásban az Európai Unió valamennyi tagállama közül Romániában a legrövidebb a meghatározott időtartamra kötött munkaszerződések száma. Emil Boc hangsúlyozta, hogy a feketén dolgoztató vállalkozókat ezentúl akár börtönbüntetéssel is lehet majd sújtani. Jelenleg ilyen jellegű kihágásért csupán bírságot szabhatnak ki a hatóságok. A miniszterelnök szerint elképzelhető, hogy a kormány felelősségvállalással fogadja el a munkatörvénykönyv módosításait. Az erre vonatkozó döntést a kabinetben, illetve a koalícióban történő egyeztetéseket követően fogják meghozni.
A szakszervezetek távolról sem osztják a miniszterelnök véleményét. Bogdan Hossu, a Cartel Alfa elnöke úgy ítéli meg, hogy a kilátásba helyezett változtatások újfajta rabszolgaságba taszítanák a munkavállalókat, ugyanis a munkáltató bármikor végrehajthatna kollektív elbocsátást, s másnap új embereket vehetne fel. A szakszervezetek leginkább azt a javaslatot sérelmezik, hogy a kollektív munkaszerződések kerüljenek ki a munkatörvénykönyvből. Az érdekvédelmi szervezetek attól tartanak, hogy így a munkáltatók nem fogják betartani a munkaidőre, a munkakörülményekre és a minimálbérre vonatkozó előírásokat.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.