
Azok a gyümölcstermesztők és bortermelők pályázhatnak, akiknek termését a tavaszi késői fagyok károsították
Fotó: MTI/Varga György
Az Európai Bizottság 49,8 millió euró értékű sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű, 11,5 millió eurós támogatást kap – jelentette be szerdán Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
2025. szeptember 10., 19:402025. szeptember 10., 19:40
Az Európai Bizottság elfogadta Románia kérelmét, hogy kártérítést nyújtson azoknak a gyümölcstermesztőknek és bortermelőknek, akiknek termését a tavaszi késői fagyok károsították – írta Facebook-bejegyzésében a miniszter. Barbu rámutatott, hogy a Mezőgazdasági és Halászati Tanács júliusi ülésén kérte ezt a támogatást.
A romániai termelők összesen 11,5 millió eurót kapnak, ami a csomag második legnagyobb összegű támogatása – közölte Barbu.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a bukaresti mezőgazdasági minisztérium szakértői már dolgoznak a támogatások odaítélésének feltételein és kritériumain, hogy a kifizetéseket a lehető leggyorsabban eszközölhessék.
A Krónika riportban számolt be arról, hogy az évszázad fagykáraként élte meg sok partiumi gazda az április elején észlelt fagyhullámot, ami tönkretette az idei barack- és cseresznyetermést, de súlyosan károsította a szilva, alma, körte és egyéb gyümölcsfaj termését is. A lapunk által megszólaltatott kertészeti szakember szerint mínusz 6-7 fokos hidegben nem lehet megvédeni a virágzó, vagy a virágzás előtt álló gyümölcsfákat, a fagykár elviszi a termést. Mindez jelentős drágulást okozott idén a gyümölcspiacon.

Az évszázad fagykáraként éli meg sok partiumi gazda az elmúlt egy hét éjszakai fagyhullámát, ami tönkretette az idei barack- és cseresznyetermést, de súlyosan károsította a szilva, alma, körte és egyéb gyümölcsfaj termését is.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!