
A romániai gazdák 2024 végén és 2025-ben is tiltakoztak az alacsony támogatások, az uniós Zöld Megállapodás (CAP) előírásai, valamint az európai uniós forrásokhoz való nehézkes hozzáférés miatt. A Mercosur-egyezmény nyomán is készek utcára vonulni. Archív felvétel
Fotó: Haáz Vince
A román állam komoly, az ipar és a mezőgazdaság számára egyértelmű garanciákat eredményező tárgyalások után támogatta az EU–Mercosur megállapodást – jelentette ki szombat este a gazdasági miniszter. Irineu Darău Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a Mercosur-egyezmény a romániai export növekedéséhez fog vezetni. Eközben Belgiumban tüntetnek a gazdák a szabadkereskedelmi megállapodás ellen, több autópályát is lezártak.
2026. január 11., 20:192026. január 11., 20:19
„Néhány politikus képmutatásán túl, akik az ország elszigetelését szorgalmazzák, Romániának új exportpiacokra és a termelők számára méltányos szabályokra van szüksége. A román állam komoly tárgyalások után támogatta ezt a megállapodást, amely egyértelmű garanciákat hozott az ipar és a mezőgazdaság számára. Az eredmény? Szinte nulla értékű vám a román termékekre. Nagyobb mennyiségű export és hozzáférés olcsóbb nyersanyagokhoz. Nagyobb termelés és munkahelyek az autóiparban, a gép- és elektronikus iparban” – fogalmazott a Mercosur-megállapodás kapcsán a gazdasági miniszter.
Darău azt állította ugyanakkor, hogy a román mezőgazdaság védve lesz, és Románia ezt kitartással és tárgyalásokkal érte el:
„Az elszigetelődés nem védi Romániát. A nyitott gazdaság, amely védi a gazdák és az ipar érdekeit, erősebbé teszi az országot” – idézte a gazdasági minisztert az Agerpres hírügynökség.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) bírálta pénteken a külügyminisztériumot, amiért a Mercosur-megállapodás támogatására hatalmazta fel az Állandó Képviselők Bizottságában (Coreper) Romániát képviselő nagykövetet. A PSD szerint az EU és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi egyezmény nem tartalmaz a román gazdákat a dél-amerikai importtal szemben megvédő „világos záradékokat”. A megállapodás jelenlegi formában történő jóváhagyása „a román gazdák érdekeinek az elárulását jelenti” – fogalmaztak közleményükben a szociáldemokraták.

Az Európai Unió tagállamainak többsége jóváhagyta pénteken az EU és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti, a gazdaszervezetek által hevesen ellenzett szabadkereskedelmi megállapodást.
Szombaton az ellenzéki Béke – Románia az első elnevezésű ellenzéki parlamenti frakció és a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is bejelentette, hogy a „romániai gazdák számára káros Mercosur-megállapodás feltétel nélküli támogatása” miatt egyszerű indítványt nyújtanak be a szenátusban Oana Țoiu külügyminiszter ellen.

A Béke – Románia az első elnevezésű ellenzéki parlamenti frakció egyszerű indítványt készül benyújtani Oana Țoiu külügyminiszter ellen az Európai Unió és a Mercosur-országok közti egyezmény támogatása miatt.
Nicușor Dan államelnök pénteken jelentette be, hogy Románia megszavazta az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi egyezményt, miután megállapodás született az európai termelők védelmét szolgáló kiegészítő intézkedésekről. Az államfő az X közösségi platformon közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az egyezménnyel a világ egyik legnagyobb szabadkereskedelmi övezete jön létre.
Az európai országok növelik jelenlétüket egy fontos kereskedelmi régióban, Románia pedig lehetőséget kap arra, hogy termékeit kedvezményes vámtarifák mellett exportálja – írta az államfő.

Románia megszavazta az Európai Unió és a Mercosur-országok (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay) közötti szabadkereskedelmi egyezményt, miután megállapodás született az európai termelők védelmét szolgáló kiegészítő intézkedésekről.
Nicușor Dan kiemelte, az elmúlt hetekben aktívan részt vett a többi európai vezetővel folytatott tárgyalásokon, hogy Románia és az EU kereskedelmi előnyökhöz jusson fontos gazdasági ágazatokban, ugyanakkor a román gazdák ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. Az elnök szerint a megállapodás eredeti formájához képest több engedményt is sikerült kiharcolni az egyeztetéseken.
Emellett az államfő szerint a Romániából a Mercosur-országokba irányuló szolgáltatásexport is bővülni fog a megállapodásnak köszönhetően, illetve megkönnyíti az ország számára a hozzáférést a kritikus fontosságú nyersanyagokhoz.
Az elnök beszámolt arról is, hogy bizonyos élelmiszeripari termékek esetében a megállapodás korlátozott volumenben engedélyezi a kedvezményes importot az EU-ba. A marhahús esetében például az EU éves termelésének 1,5 százalékéban, a baromfihús esetében pedig az éves termelés 1,3 százalékában szabták meg a küszöböt.
Hozzátette, emellett a megállapodás kétoldalú védzáradékot is tartalmaz azokra az esetekre, amikor az import hirtelen növekedése a hazai termelőket veszélyezteti. „Kereskedünk, de szükség esetén meg is védjük magunkat, például azzal, hogy megköveteljük az élelmiszeripari termékekre vonatkozó uniós termelési szabványok tiszteletben tartását” – fogalmazott a román államfő.
Az Európai Bizottság elnöke vélhetően már a jövő héten aláírja a megállapodást, amelyről még az Európai Parlamentnek is szavaznia kell.
Több autópálya forgalmát is akadályozza az Európai Unió–Mercosur kereskedelmi megállapodás aláírása ellen tiltakozó gazdák napok óta tartó megmozdulása Belgiumban – tájékoztatott a belga rendőrség a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap vasárnapi jelentése szerint.
Az eredménytelennek bizonyult több uniós szintű megmozdulás után a belga gazdák még csütörtökön vonultak utcára az ellen tiltakozva, hogy az Európai Unió Tanácsa jóváhagyja az EU és a dél-amerikai közös piac (Mercosur) országai – Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay, valamint a 2016 óta felfüggesztett tagsággal bíró Venezuela – között kötött, ideiglenes kereskedelmi megállapodás aláírását.
A tagországok mezőgazdaságért felelős miniszterei azonban írásbeli eljárás útján pénteken felhatalmazták az Európai Bizottságot az EU-Mercosur partnerségi megállapodás (EMPA), valamint az EU-Mercosur ideiglenes kereskedelmi megállapodás (ITA) aláírására.

Utcai összecsapásokba torkollt csütörtökön az a brüsszeli tüntetés, amelyen több ezer európai gazda vett részt, hogy a dél-amerikai országok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi megállapodás ellen tiltakozzon.
Az MTI szerint a belga rendőrség weboldalán közzétett információk szerint a tiltakozó gazdák országszerte útzárakkal válaszoltak a megállapodás tanácsi támogatására. A traktoros demonstráció miatt vasárnap több belga autópálya forgalma leállt. Az autósok torlódásra számíthatnak. A csütörtök éjjel óta tüntető gazdák tüzeket gyújtva melegednek.
Az uniós tanács közlése szerint az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás célja a vámok csökkentése, valamint hozzáférés új piacokhoz az áruk és szolgáltatások széles köre számára. Az olyan ágazatok, mint a mezőgazdaság, az autóipar, a gyógyszeripar és a vegyipar jobb kereskedelmi feltételeket fognak élvezni – írták.
A megállapodás rendelkezéseket tartalmaz a beruházások megkönnyítésére és a határokon átnyúló szolgáltatáskereskedelem akadályainak felszámolására, különösen a digitális és pénzügyi szolgáltatások terén. A közbeszerzésre vonatkozó rendelkezések továbbá lehetővé teszik az uniós vállalatok számára, hogy hozzáférjenek a Mercosur-országok közbeszerzési eljárásaihoz – közölték.

Végső szakaszába érkezett a dél-amerikai államok és az Európai Unió közötti, nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kapott Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény megkötése. Winkler Gyula EP-képviselővel jártuk körül a témát.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!