Hirdetés

Európai city break: fapadossal „veszik be” a nagyvárosokat a romániai utazók

A  romániai utazók körében népszerűek az európai city breakek

A romániai utazók körében népszerűek az európai city breakek

Fotó: Haáz Vince

London, Milánó és Róma, a Wizz Air és a Ryanair bizonyult a legkapósabbnak a romániai utazók körében 2024-ben – vont mérleget a Vola.ro szakportál legfrissebb elemzésében, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy 2025-ben is a népszerű célpontok között maradnak az európai nagyvárosok.

Krónika

2024. december 24., 20:532024. december 24., 20:53

Londont, Milánót és Rómát kereste fel a legtöbb romániai utazó 2024-ben, a döntő okok között pedig az idegenforgalmi szakemberek szerint fontos helyet foglal a repülőjegyek ára is, ezeken a járatokon lehetett ugyanis egyben a legolcsóbban utazni.

Idézet
A várakozásoknak megfelelően 2024-ben a leglátogatottabb városok között szerepel London, Milánó, Róma, Brüsszel, Barcelona, Madrid, Párizs, Bécs és Isztambul,

amelyek vagy a nagy román közösségükről, vagy a turisztikai potenciáljukról ismertek, a turisták gyakran választják city break típusú utazást” – foglalta össze a Volra.ro repülőjegyeket is kínáló online utazási iroda.

Hirdetés

Tapasztalataik szerint amúgy eltérő preferenciákat láthatunk, ha a kiindulási pontot nézzük: idén Bukarestből a legtöbb utazó Londont, Rómát és Milánót választotta. A kolozsvári utazók Bukarestbe, Párizsba és Milánóba repültek a leggyakrabban, akárcsak a temesváriak, miközben Jászvásárról Brüsszelbe, Párizsba és Milánóba utaztak a legtöbben.

A listát a személyes preferenciák és az árak mellett ugyanakkor nagy valószínűséggel az is alakítja, hogy egy-egy városból hová vannak repülőjáratok.

Az elemzés arra is kitér, hogy a repülőjegyek átlagára 2024-ben 152 euró volt, de hónapokra bontva a statisztikát, jelentős eltérések mutatkoznak.

A január volt a legolcsóbb hónap, de egyben az a hónap is, amelyben a Vola évről évre megrendezi Ieftinuarie (Olcsó január – szerk. megj.) kampányát, az év legalacsonyabb repülőjegy áraival.

Az augusztusi utazásra vásárolt Ieftinuarie jegyek például átlagosan 27 százalékkal olcsóbbak voltak, mintha az indulás hónapjában vásárolták volna meg őket.

Eközben az augusztus, a nyaralások hónapja volt a legdrágább.

A februártól szeptemberig tartó időszak általában olcsóbb volt 2023-hoz képest, ami sokakat arra ösztönzött, hogy kihasználja a kedvező árakat. A fennmaradó hónapokban viszont kisebb áremelkedések voltak, különösen decemberben, amikor az európai karácsonyi vásárok miatt nagyon nagy volt a kereslet a city breakek iránt.

A repülőjegyek tekintetében továbbra is Milánó a legolcsóbb város, 2024-ben 107 eurós átlagárat regisztráltak. Róma következett 122 eurós, London pedig 123 eurós átlagárral.

„Van azonban néhány érdekes rekord: a legolcsóbb jegy 2024-ben, mindössze 40 euróért a marokkói Varzázátba szólt, amely egyre népszerűbb a romániai lakosság körében. Az ellenkező póluson a Kajmán-szigeteket találjuk 2262 eurós átlagos jegyárral” – derül ki az elemzésből.

Amely szerint a legolcsóbb foglalási napok a kedd és a szombat voltak. Ezzel szemben a vasárnap volt a legdrágább, szakemberek szerint valószínűleg azért, mert sokan foglalnak hétvégén, hiszen az embereknek több idejük van az ajánlatok keresésére, ami növeli a keresletet.

Az indulás tekintetében a kedd és a szerda bizonyult a legkedvezőbb árú napnak, mivel az utazók gyakran választják ezeket a napokat az olcsóbb és kevésbé zsúfolt járatok miatt. Ezzel szemben a péntek, a vasárnap és a hétfő volt a legmagasabb árú nap, mivel ezek gyakran egybeesnek a munkahét kezdetével vagy végével, vagyis a hétvégi kiruccanásokkal.

Ahogy várható volt, a legtöbben fapados légitársaságokat választották 2024-ben,

ezek előnye a menetrend szerinti légitársaságokhoz képest alacsonyabb árak mellett változatos útvonalportfóliójuk. A legnépszerűbbnek a Wizz Air és a Ryanair bizonyult, majd a Tarom és a HiSky következett.

Az átlagos tartózkodási időt tekintve a romániai utazók többsége átlagosan 3–6 napot töltött a célállomáson. A legnépszerűbb választás továbbra is a négynapos city break. És bár a legrövidebb tartózkodás mindössze egy napig tartott, a Vola.ro a leghosszabb tartózkodást is regisztrálta: ez 155 napot tartott.

Az utazási iroda szakemberei ugyanakkor arra számítanak, hogy 2025-ben az európai városok továbbra is a népszerű úti célok maradnak,

de ha tényleg meglesz a vízummentesség, várhatóan nőni fog az Amerikai Egyesült Államokba utazók száma is, különösen, hogy már van olyan légitársaság, amely közvetlen járatot üzemeltet New Yorkba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését

A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben, de erről csak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor születhet döntés – jelentette ki szombaton Luca Niculescu kormányfő.

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő

Az energiaforrások diverzifikálásával, a tárolókapacitások bővítésével, a villamosenergia-hálózat és a regionális összeköttetések fejlesztésével, valamint a Neptun Deep révén csökkentené a kormány Románia energiafüggőségét – jelentette ki a kormányfő.

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő
2026. november 07., szombat

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni

Legtöbb 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek magánszemélyek a megújuló forrásokból származó villamos energia tárolására szolgáló rendszerek telepítéséhez; a 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án kezdődik a jelentkezés.

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni
2026. november 06., péntek

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken

Elhárult az akadály a Tuzla – Podișor gázvezeték üzembe helyezése elől, miután a legfelsőbb bíróság törvényesnek minősítette az építési engedélyt.

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – jelentette be a Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat. A létesítményt július végén állították le a dunai vízhiány miatt.

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot
2026. november 05., csütörtök

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt

Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt
2026. november 05., csütörtök

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal

Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
2026. november 05., csütörtök

Kényszerösszevonásoknál jóval több kell a papírlakosok, fantomtelepülések országában

A küszöbön álló közigazgatási reform nem merülhet ki a kistelepülések vak kényszerösszevonásában, ha valódi, válságálló megoldást és a kisebbségi jogok megmaradását akarjuk a következő évtizedre.

Kényszerösszevonásoknál jóval több kell a papírlakosok, fantomtelepülések országában
2026. november 04., szerda

Közel a dunai atomerőmű újraindításának napja

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodăi atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica energetikai vállalat.

Közel a dunai atomerőmű újraindításának napja
Hirdetés
Hirdetés