
2010. augusztus 24., 08:372010. augusztus 24., 08:37
Azt egyelőre még nem közölte a gazdasági minisztérium, hogy a 2011-es évi költségvetésből mekkora összeget kívánnak elkülöníteni a fiatal vállalkozók támogatására.
A törvénytervezet azt írja elő, hogy az állami támogatásban mindazok a 35 évesnél fiatalabbak részesülhetnek, akik egyetemet végeztek, soha nem volt cégük és a jogszabály életbelépését követően vállalkozásba kezdenének. A támogatás az induláshoz szükséges tőke 20 százalékát tenné ki, de nem haladná meg a 10 ezer eurót. Azonban további kedvezmények is vannak, ugyanis a 80 százalékos önrészért a fiatal vállalkozó bankhitelhez folyamodhatna, a kölcsönért pedig 50 ezer euróig az állam vállalna garanciát.
Nem akárkinek jár azonban a támogatás, a kormány igen szigorú feltételeket határoz meg. Az üzleti terv életképességéről például nem az állami hatóságoknak, hanem egy banknak kell döntenie, amíg a pénzintézet nem véleményezi pozitívan a projektet, addig nincs támogatás. A finanszírozás ugyanakkor a legtöbb öt tulajdonossal rendelkező kimondottan mikróvállalkozásoknak jár, és a tulajdonosok egyike sem lehet cég. Az induló vállalat tevékenységeinek a köre nem haladhatja meg az ötöt. A törvénytervezet arra is kitér, hogy milyen szakterületek bejegyzendő vállalkozásaira nem jár állami pénz.
Nem fogalakozhat szerencsejátékokkal, ingatlantranzakciókkal, pénzügyi szolgáltatásokkal, tanácsadással, fegyver- vagy robbanóanyag gyártással, illetve -forgalmazással, vagy éppen kábítószer-kereskedéssel. Szintén kitétel, hogy 90 nappal a cég létrehozását követően már legalább négy alkalmazottat kell foglalkoztatnia, valamennyiükkel korlátlan időre szóló munkaszerződést kell kötnie. Az állam ugyanakkor adókedvezményekkel is segítené a vállalkozó kedvű fiatalokat.
Négy alkalmazott után nem kellene társadalombiztosítási hozzájárulást fizetnie. Az új cégek helyet kaphatnának továbbá az inkubátorházakban vagy ipari parkokban, az alkalmazottak pedig ingyen vehetnének részt a gazdasági minisztérium által szervezett tréningeken. A kedvezmények három évre szólnának. Ennél korábban csak akkor szüntetné meg ezeket az állam, ha a mikróvállalkozás üzleti forgalma a folyó évben elérné az 500 ezer eurót.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.