Hirdetés

Eurobarométer: derűlátóbbak az európaiak

Egyre több európai gondolja úgy, hogy a válság nehezén már túl van – idézte az Európai Bizottság csütörtöki közleménye a 2011-es tavaszi Eurobarométert. Az Európai Unió által félévente elvégzett közvélemény-kutatás legújabb eredményei azt mutatják, az európaiak 43 százaléka szerint a válság munkaerő-piaci hatása már elérte a tetőpontját.

2011. augusztus 05., 06:392011. augusztus 05., 06:39

Ez az arány egy százalékponttal több, mint a 2010-es, és 15 százalékponttal több, mint a 2009-ben mért adat. A felmérésből kiderült, 10-ből 8-an támogatják a szorosabb európai gazdasági együttműködést a válság hatékony kezelése, illetve a jövőbeni problémák elkerülése érdekében.
„A legutóbbi Eurobarométer-közvélemény-kutatás megerősíti, hogy az EU fokozatosan maga mögött hagyja a válságot – fogalmazta meg Viviane Reding, a Bizottság alelnöke. – Az emberek elhiszik, hogy az EU hatékony eszközökkel lép fel a válsággal szemben, és hogy a gyógyulás útjára léptünk.” Bár az általános trend növekvő, vannak különbségek a továbbra is gazdasági nehézségekkel szembesülő déli országok, valamint szerencsésebb társaik között. Dániában, Észtországban és Ausztriában az emberek több mint 60 százaléka bizakodó, míg Portugáliában 80, Görögországban pedig 78 százalék véli úgy, hogy még csak most jön a feketeleves. Az uniós polgárok továbbra is az EU-t tartják a gazdasági válság kezelésében a leghatékonyabb szereplőnek. Ezen a téren az EU 22 százalékkal – a tavalyinál 1 százalékponttal kevesebbel – az első helyen áll, míg a nemzeti kormányok 20 százalékkal a másodikak. A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet (G20) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) helyet cserélt: az IMF idén 15 százalékkal a harmadik, míg a G20 14 százalékkal a negyedik lett. A közvélemény-kutatáshoz összesen 31 769 embert kérdeztek meg a 27 uniós tagállamban és a tagjelölt országokban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés