Emelte az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését a BNR

Emelte az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését a BNR

Emelte az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését a Román Nemzeti Bank (BNR) - közölte kedden Mugur Isarescu, a jegybank kormányzója.

MTI

2017. augusztus 08., 15:292017. augusztus 08., 15:29

Az új előrejelzés szerint az év végén 1,9 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számolnak a korábban közölt 1,6 százalék helyett. A román központi bank a jövő évi előrejelzését 3,2 százalékra emelte a korábban közölt 3,1 százalékról.

2019 első negyedévének végéig 3,5 százalékos inflációs rátával számolnak

- tette hozzá Isarescu. A jegybank az idén kétszer csökkentette 2017-es inflációs előrejelzését. Eredetileg 2,1 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számoltak, amit két lépésben mérsékeltek 1,6 százalékra.

Júniusban 0,9 százalék volt a román éves inflációs ráta, amely az idén került pozitív tartományba. Azelőtt másfél évig negatív volt, miután a román hatóságok több lépésben csökkentették az általános forgalmi adót. A román jegybank által meghatározott idei inflációs célsáv 1,5-3,5 százalék, amely 2013 óta változatlan.

Romániában 2015 májusa óta változatlan az irányadó kamat, amely a történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékon áll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 15., hétfő

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt

Összesen 18 millió lejre bírságolt az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) három vállalatot a villamosenergia-nagykereskedelmi piaci tranzakciók szabályainak megsértése miatt.

Energiapiaci szereplőket bírságolt az ANRE a piac manipulálása miatt
2024. április 15., hétfő

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában – írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.

Történelmi mélypontra csökkent a romániai áramfogyasztás vasárnap
2024. április 14., vasárnap

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is

A következő időszakban munkahelyváltást tervezők körében a vezető ok a magasabb fizetés, a következő legfontosabb számukra az otthoni munkavégzés lehetősége – derül ki az eJobs munkaerő-közvetítő platform friss felméréséből.

Nagyobb fizetésért váltanának a legtöbben munkahelyet, de fontos a leendő munkáltató megítélése is
2024. április 13., szombat

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte

Amikor egyre több ügyfél vásárol online, a Genius szolgáltatás, amely ingyenes kiszállítást, speciális ajánlatokat biztosít több mint 10 millió termék esetén, most kiterjeszkedik 300 új városba, elérhetővé téve az online vásárlást még több ember számára.

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte
2024. április 12., péntek

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”

A romániai alkalmazottak alig 12 százaléka kapott legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést 2023-ban, ugyanakkor 58 százalék azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát idén.

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”
2024. április 12., péntek

Visszaesett a külföldi befektetések értéke az első két hónapban

Éves viszonylatban 8 százalékkal csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában az év első két hónapjában – közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).

Visszaesett a külföldi befektetések értéke az első két hónapban
2024. április 12., péntek

A magyar és a román piacnak köszönhetően nőtt egy osztrák cég árbevétele

A magyar és román piacnak köszönhetően nőtt az osztrák SW Umwelttechnik építőipari vállalat értékesítési árbevétele 2023-ban, üzemi eredménye és nyeresége azonban kissé csökkent – derül ki a cég honlapján pénteken publikált éves jelentésből.

A magyar és a román piacnak köszönhetően nőtt egy osztrák cég árbevétele
2024. április 12., péntek

Lejtmenetbe kapcsolt a román deviza, újabb csúcson az arany ára

Újabb rekordot döntött az arany ára: a Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint pénteken a csütörtöki 347,0367 lejről 359,6861 lejre nőtt a hivatalos árfolyam.

Lejtmenetbe kapcsolt a román deviza, újabb csúcson az arany ára
2024. április 12., péntek

Egy hajszálnyival nőtt februárban az átlagbér, óriási a különbség egyes ágazatok között

Februárban januárhoz képest 17 lejjel (0,3 százalékkal) 4876 lejre nőtt a nettó átlagbér – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 7990 lej volt az idei második hónapban, 14 lejjel (0,2 százalékkal) több, mint egy hónappal korábban.

Egy hajszálnyival nőtt februárban az átlagbér, óriási a különbség egyes ágazatok között
2024. április 11., csütörtök

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot

Egy vállalkozás kész beperelni a Környezetvédelmi Alapot, amiért a román állam nem fizet a cégeknek a napelemes áramtermelő rendszerek háztartási telepítését ösztönző Zöldház programban.

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot