
2011. április 15., 07:452011. április 15., 07:45
A testület adatai szerint Romániában idén Argeş, Brassó, Kolozs és Szeben megye fejlődik a legdinamikusabban, míg a másik végleten Kovászna, Bihar, Szatmár, Szilágy megyében lassú, mindössze egy százalék alatti gazdasági fellendülésre számítanak. Hargita és Maros megye az ország többségéhez hasonlóan mérsékelt ütemben lábal ki a válságból, 1-1,5 százalék közötti gazdasági fejlődéssel. Antal Árpád hangsúlyozta, az előrejelzés készítői elkövették azt a hibát, hogy összehasonlították a különböző megyéket, holott ezt csak sokkal összetettebb mutatók figyelembevételével lehetne megtenni. Nem lehet összehasonlítani például Kovászna és Brassó megyét, hiszen míg Brassó megye lakosságának 80 százaléka él városon, Kovászna megyében a lakosság fele vidéken lakik.
Nem lehet viszonyítani a bevételek és a költségek arányát sem, Kolozsváron nagyobbak a bevételek, de az élet is sokkal drágább, mint Sepsiszentgyörgyön. Ugyanakkor egy kis faluban a sepsiszentgyörgyinél is kisebbek a jövedelmek, viszont kevesebbet is költenek, hiszen például alig vásárolnak élelmet, a nagy részét megtermelik.
A mutatókat a szociológus szerint az is befolyásolja, hogy a nagyvállalatok adói a központi költségvetésbe kerülnek. Antal Árpád elmondta, a bruttó hazai termék (GDP) 40 százalék az energetikai, a kommunikációs ágazatok és a bankszektor tevékenységéből származik, ezek viszont adójuk kevesebb mint 0,1 százalékát fizetik a helyi költségvetésekbe. A sepsiszentgyörgyi benzinkutak, bankfiókok, a városban befizetett villany, gáz és telefonszámlák utáni forgalom- és profitadó mind Bukarestbe kerül, a városban csak az ott foglalkoztatott alkalmazottak után adóznak, részletezte a polgármester.
Ugyanakkor az évi 25 millió eurónál nagyobb forgalmat lebonyolító cégek is kötelező módon Bukarestben vannak bejegyezve.
Antal Árpád kifejtette, az autonóm Székelyföld pénzügyminisztereként elsősorban ezt rendezné, hogy ezek az összegek helyben maradjanak. Szerinte ugyanakkor Kovászna megyében nem olyan aggasztó a helyzet, mint ahogy azt az előrejelzések készítői látják, például Sepsiszentgyörgyön márciusban 3,32 százalékos volt a munkanélküliségi mutató, miközben a megyei átlag 9-10 százalék és az országos átlag 6-7 százalék. Az elöljáró arra számít, hogy eredményei lesznek a helyi határozatnak, amely ettől az évtől lépett érvénybe, és amely különböző kedvezményeket szavatol azoknak, akik beruháznak, építenek vagy munkahelyet hoznak létre a városban. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a három évre szóló határozat a vállalkozás típusa, a beruházás nagysága és a létrehozott munkahelyek számának függvényében nyújt kedvezményeket a vállalkozóknak.
Antal úgy látja, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vonzóbb ajánlatot kínál a beruházóknak, mint a környező városok, beleértve Brassót is. A polgármester szerint olyan beruházásokat kell bátorítani, amelyek jól fizetett munkahelyeket hoznak létre, ugyanis – mint fogalmazott – az állam húsz éve a tétlenséget bátorítja, sokan azt választják, hogy havi 400 lej segélyért otthon ülnek, mintsem hogy havi 600 lejért munkát vállaljanak.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!