2012. március 21., 08:472012. március 21., 08:47
Az 546 milliárd dollár piaci tőkeértékű vállalat 97,6 milliárd dollár készpénz- és értékpapír-állománnyal rendelkezik. A cég éveken át keményen kiállt amellett, hogy ebből nem juttat semmit részvényeseinek. Változott azonban a vállalatvezetés álláspontja Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója halála óta. Hétfői bejelentés szerint az Apple a folyó pénzügyi év júliussal kezdődő negyedik negyedévben 2,65 dollár osztalékot fizet.
Ez 10,60 dollár éves osztaléknak felel meg, ami a jelenlegi részvényár 1,8 százaléka. Osztalékra évi 10 milliárd dollár költ majd az Apple. Ez kevesebb, mint amennyi készpénzt termel a cég, azaz a készpénztartalék tovább emelkedik majd, de szerényebben az előző évekhez képest. Az Apple 31 milliárd dollár készpénzt termelt a szeptember végével záródott pénzügyi évben. A vállalat 10 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási tervet is bejelentett hétfőn. A 3 éves program a szeptember 30-ával kezdődő új pénzügyi évben indul.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.