
Amire futja. Sokan ki-kihagynak egy-egy étkezést anyagi okok miatt
Fotó: Olti Angyalka
Sok romániai lakos kénytelen pénzügyi okokból átalakítani étkezési szokásait – derül ki egy, a The Access Alliance kezdeményezésére készült felmérésből. A több mint 1000 válaszadó körében végzett közvélemény-kutatás eredményei szerint a megkérdezettek 56 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt évben kénytelen volt kihagyni étkezéseket, kevesebbet enni vagy olcsóbb élelmiszereket vásárolni, hogy megbirkózzon a pénzügyi nyomással.
2026. március 20., 20:552026. március 20., 20:55
Bár az elmúlt évtizedben Romániában csaknem felére csökkent az anyagi és társadalmi nélkülözés mértéke, a napi étkezéssel kapcsolatos aggodalmak továbbra is sok háztartásban jelen vannak – irányítja rá a figyelmet a nem túl szívmelengető valóságra a Wall-street.ro gazdasági portál elemzése, amely a felmérés eredményét dolgozza fel, és amiből megtudhatjuk, hogy a válaszadók közül 10-ből 6-an vallották be, hogy az elmúlt 12 hónapban tartottak attól, nem lesz elég pénzük ételre.
Az Access Alliance által kezdeményezett közvélemény-kutatás bevezeti a „rejtett éhség” fogalmát, amely az élelmiszer-bizonytalanság egy olyan formája, amely gyakran észrevétlen marad, mert nem illeszkedik a hagyományos sztereotípiákba.
azzal a céllal, hogy fedezni tudja más kiadásait. Néha pedig azt is jelenti, hogy pénzügyi okokból elkerülik a társasági összejöveteleket vagy a városba való kimozdulást.
„Alapvető különbség van aközött, ahogyan az emberek elképzelik az élelmiszer-bizonytalanságot, és aközött, hogy az valójában hogyan néz ki.
Ez a közvélemény-kutatás rámutat arra, hogy nem mindig ismerjük fel a jeleket, még a közeli környezetünkben sem, ami megnehezíti a segítségnyújtást” – nyilatkozta Zoe Giardino, a Glovo Impact & Sustainability igazgatója.

A téli energiaköltségek az alacsony jövedelmű háztartások esetében a jövedelem akár 50 százalékát is felemészthetik, míg a magas jövedelmű háztartások esetében viszont a számlák mindössze 2 százalékot tesznek ki – közölte az Intelligens Energia Egyesület.
A felmérés eredményei ugyanakkor azt is megmutatják, hogy eltérés van a közvélemény felfogása és az emberek valós tapasztalatai között.
Sok válaszadó úgy véli, hogy az élelmiszer-bizonytalanság elsősorban másokat érintő probléma:
Ugyanakkor a személyes tapasztalatok más valóságot mutatnak:

Az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adatai szerint 2024-ben körülbelül ötmillió személy, vagyis Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban.
A válaszadók 40 százaléka számára az élelmiszer-bizonytalanság azt jelenti, hogy pénzügyi okokból vagy azért, hogy a család többi tagja ehessen, valaki kihagy étkezéseket.
Ami a segítségnyújtását illeti, a leggyakoribb gesztusok a közvetlenek: a válaszadók 57 százaléka azt mondja, hogy adományozott vagy adott ételt rászorulóknak, mások pedig azt, hogy fizettek ki élelmiszert nehéz helyzetben lévő embereknek.
Abban az esetben, ha személyesen szembesülnének azzal a problémával, hogy nem tudják megfizetni az ételt, a válaszadók 43 százaléka azt mondja, hogy elsősorban a családhoz fordulna, jóval a barátok vagy a kollégák előtt.
A társadalmi elszigeteltség még kevésbé láthatóvá teszi a problémát: a válaszadók körülbelül 60 százaléka azt mondja, hogy az étellel kapcsolatos pénzügyi okok miatt kerülte a társasági összejöveteleket.
A felmérést 1007 romániai válaszadó bevonásával végezték, és az élelmiszer-bizonytalansággal kapcsolatos közvéleményt, az élelmiszerek megvásárlásának nehézségeivel kapcsolatos személyes tapasztalatokat, valamint azt vizsgálta, hogy az emberek hogyan értelmezik ezt a problémát. A hibahatár: ±3,6% (95 százalékos megbízhatósági szint).
A The Access Alliance egy, a Glovo által létrehozott szövetség közintézményeket, nonprofit szervezeteket és vállalatokat fog össze. A nemzetközi társadalmi összefogás célja az élelmiszer-bizonytalanság csökkentése, az élelmiszerpazarlás mérséklése és a rászorulók egészséges élelmiszerekhez való hozzáférésének biztosítása.

Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.

Az Európai Unió lakosságának 6,8 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt tavaly, 0,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban – mutat rá hétfői jelentésében az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
szóljon hozzá!