Hirdetés

Éledezik a gazdaság

Az utóbbi évek legjelentősebb csökkenését könyvelte el a munkanélküliek számában a Bihar Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség.

Nagy Orsolya

2011. június 10., 09:112011. június 10., 09:11

Dorel Drăghici igazgató csütörtökön bejelentette: két éve, amióta a gazdasági válság hatásai Románia, ezen belül Bihar megye mutatóiban is felmérhetők, ebben a hónapban először esett a megyében regisztrált állástalanok száma a tízezres pszichológiai határ alá. A 2009-es évnek olyan hónapja is volt, amikor több mint 18 ezer munkanélkülit tartottak számon Biharban. Rekordnak számít azoknak a száma is, akik a májusi hónap folyamán állást találtak: 1501 személynek sikerült elhelyezkednie az ügynökség segítségével, erre sem volt még példa a válság beállta óta. Míg április végén 4,11 százalékos volt a munkanélküliek aránya Bihar megyében, egyetlen hónap alatt ez az arány 3,47 százalékra csökkent, ami 9903 embert jelent.

Motivál az új munkatörvénykönyv

Az igazgató azt mondja, a felsoroltak egyértelműen azt mutatják, hogy a megyében elindult a gazdaság újjáéledése, és a folyamat egyre gyorsul. Az év eleje óta 4800 bihari állt munkába, ennek a számnak az egyharmadát májusban regisztrálták. Dorel Drăghici biztos benne, hogy a mutatók javulása az új munkatörvénykönyvnek is köszönhető: ennek alapján ugyanis azok az emberek, akik a munkanélküli-segélyük lejárta előtt állást találnak, a jogosultsági periódus végéig a fizetésük mellé kézhez kapják a segély 30 százalékát. Bihar megyében májusban 91 olyan személy helyezkedett el, akinek még tart a segélyezési ideje. „Mostanáig a munkanélkülieknek nem volt elég motivációjuk, hogy állást találjanak, sokan inkább otthon ültek, amíg járt nekik a segély. Az azonban, hogy a támogatást nem veszítik el azután sem, hogy elhelyezkedtek, megnövelte a munkakedvet” – fogalmazott az igazgató. Dorel Drăghici szerint az ügynökség különféle programjai is éreztetik a hatásukat: idén több mint 3000-en találtak állást az általuk szervezett börzéken vagy a személyes és csoportos tanácsadásnak köszönhetően. Májusban 123 olyan személy is munkát talált, aki után az állam szubvenciót biztosít a munkaadónak – ez frissen végzetteket, időseket és egyéb kategóriákat foglal magában. A 123-ból hat fogyatékkal élő személy. Az igazgató megjegyezte: bizonyos kategóriák esetében elfogyott a szubvencióra szánt összeg, így az ügynökség költségvetés-kiegészítést remél.

Korszerűsödő adatbázis

Három modern számítógép-terminált szerelnek fel hamarosan a Bihar Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség nagyváradi székházában – jelentette be a csütörtöki eseményen Rodica Voichiţa irodavezető. A gépeken keresztül bárki hozzáférhet a megyében kínált állások listájához. Azoknak a munkanélkülieknek, akik mostanáig sorállás után kaptak hónapról hónapra pecsétet a füzetükbe, amely igazolta, hogy érdeklődtek az álláslehetőségek iránt, hamarosan elegendő lesz a terminálok valamelyikén bejelentkezni, ami számukra könnyítést, az ügynökség dolgozói számára pedig kevesebb terhet jelent – tudtuk meg. A gépekhez nemcsak munkanélküliek férhetnek majd hozzá, hanem azok is, akik munkahelyet szeretnének váltani, vagy egyszerűen csak érdeklődnek. A tervek szerint egyébként jövő márciusig az ország valamennyi megyei ügynökségét felszerelik ilyen terminálokkal.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés