2011. március 07., 09:072011. március 07., 09:07
A sertéshús termelői ára rövid időn belül 60 százalékkal növekedhet a gabona hiányának és drágulásának betudhatóan, jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Gheorghe Caruz, a sertéstenyésztők érdekvédelmi szervezetének elnöke. Caruz elmondása szerint jelenleg 5 lejbe kerül egy kilogramm sertéshús előállítása, ami az jelenti, hogy ha a megjósolt arányú drágulás bekövetkezik, akkor a kilónkénti ár 8 lejre ugorhat fel. Az érdekvédelmi szervezet vezetője szerint nem kizárt, hogy a kiskereskedelmi ár ennél nagyobb mértékben, akár duplájára fog nőni.
A sertéstenyésztők pénteki tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy tüntetéseket fognak szervezni, ha a kormány továbbra sem hajlandó érdemi módon támogatni az ágazatot.
Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter ezzel szemben úgy véli, nem kell drágulástól tartani. „Nem látok egyetlen valós okot sem, ami miatt nőnie kellene a sertéshús előállítási árának. A termelők nem tudták eladni az olcsó húst, hogyan tudnák akkor értékesíteni a drágát?” – érvelt a miniszter. Tabără elmondása szerint nem létezik arra vonatkozó szabályozás, hogy az EU tartalékaiból célzottan gabonát bocsássanak a sertéstenyésztők rendelkezésére, az állami szubvenció terhére pedig csak azon termelők kaphatnak hitelt, akiknek nincs köztartozásuk.
Az étolajgyártók szintén áremelkedéssel riogatnak, ugyanakkor Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank elnökének tanácsadója szerint ez nem indokolt. „Az olaj nem objektív okok miatt drágul, hanem mert a termelők azt hiszik, hogy kedvező számukra a konjunktúra, ám keserűen fognak csalódni, mivel a fogyasztás csökken” – nyilatkozta Vasilescu. Elmondása szerint Románia gabona- és napraforgómag-tartalékai elegendőek ahhoz, hogy egy világméretű válság esetén biztosítsák az alapanyagot a hazai feldolgozóipar számára.
A termelők prognózisa szerint idén főleg a kenyér, a tejtermékek és az étolaj fog drágulni. Januárban 7 százalékkal nőttek az élelmiszerárak, legnagyobb mértékben a hús drágult.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.