
Fotó: MTI
Bér- és nyugdíjemelésekről, a hallgatói ösztöndíjak növeléséről, valamint a kis- és középvállalkozóknak nyújtott adókedvezményről döntött pénteken a két napja beiktatott román kormány.
2017. január 06., 22:422017. január 06., 22:42
2017. január 06., 22:432017. január 06., 22:43
A bruttó minimálbér február elsejétől 1250 lejről 1450 lejre emelkedik. A kormányhatározatot megszegő munkáltatót 300-tól 2000 lejig terjedő bírsággal sújthatják. A bukaresti kormány várakozása szerint a rendelkezés további 0,2 százalékpontos GDP-növekedést hozhat az országnak. Szintén február elsejétől 20 százalékkal emelik a helyi közigazgatásban foglalkoztatott közalkalmazottak bérét, és 50 százalékkal a közpénzekből működtetett kulturális intézményekben dolgozó előadóművészek – színészek, zenészek, táncosok – juttatását. A határozat nem érinti az önkormányzatok választott tisztségviselőit.
Pénteken arról is döntöttek, hogy a nyugdíjpontot (a nyugdíjszámításnál figyelembe vett alapösszeget) 9 százalékkal 1000 lejre emelik 2017 július elsejétől. Az akkreditált egyetemeken tanuló valamennyi hallgató ingyen utazhat másodosztályon az állami vasúttársaság járatain, az egyetemek szociális ösztöndíj-alapját pedig az eddigi 86 lejről 201 lejre emelik hallgatónként. Minderről egy azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletet fogadott el a bukaresti kormány.
Egy másik sürgősségi rendelettel az adótörvényt is módosították pénteken: azok a Romániában bejegyzett kis- és középvállalkozások, amelyek éves forgalma nem haladja meg a félmillió eurót, a 16 százalékos nyereségadó helyett áttérhetnek a „mikrovállalatok” számára biztosított, a forgalom egy százalékával egyenlő kedvezményes adózásra. Eddig a 100 ezer eurós éves forgalom alatti kkv-k minősültek mikrovállalatoknak Romániában, adózásuknál pedig az alkalmazottak számát is figyelembe vették.
A sürgősségi rendelet egy másik előírása szerint a (kizárólag) kutatással és fejlesztéssel foglalkozó cégek működésük első tíz évében mentesülnek a nyereségadó befizetésének kötelezettsége alól.
Eltörölték továbbá a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékok összegének felső határát: eddig a nagy jövedelműeknek nem kellett a bruttó átlagbér ötszörösénél nagyobb járulékot fizetniük Romániában. A szociálliberális kormány ezt követően dolgozza ki a 2017-es állami költségvetést, amelyet a tervek szerint január végén fogad el a parlament.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!