
Fotó: Pixabay.com
Az Országos Adóhatóság (ANAF) az év első hónapjában közel 83,535 milliárd lej adót hajtott be, 7 százalékkal többet, mint az múlt év első évnegyedében, de 2,981 milliárd lejjel kevesebbet a tervezettnél.
2023. április 05., 20:352023. április 05., 20:35
2023. április 05., 20:362023. április 05., 20:36
Az ANAF szerdai közleménye szerint januártól márciusig általánmos forgalmi adóból (áfa/TVA) 22,63 milliárd lej folyt be az államkasszába, 12,3 százalékkal nagyobb összeg, mint a múlt év azonos időszakában. Az áfavisszatérítések összege az első évnegyedben 5,314 milliárd lej volt, 17,3 százalékkal több, mint a tavalyi első negyedévben. Ezzel egy időben Adrian Câciu tárcavezető bejelentette, mintegy 20 milliárd lejjel lefaragná az idei évre tervezett állami kiadásokat a pénzügyminisztérium.
Szerdai sajtótájékoztatóján Câciu hangsúlyozta, hogy a fontos kiadásokat ez nem fogja érinteni. Megjegyezte: nem állítja azt, hogy pazarol az állam, de vannak olyan területek, ahol „a költségvetési konszolidációnak a költségvetési kiadásokat is érintenie kell”.
Adrian Câciu elmondta, hogy keddi tanácskozásukon a koalíció vezetői elemezték a költségvetés első negyedévi végrehajtását, és a számok alapján döntöttek az állami kiadások csökkentéséről. Hozzátette, hogy a költséglefaragásokra szükség van a kormány által az év elején vállalt gazdasági célok eléréhez. „Egy felelős kormány a helyzethez igazítja a politikáját” – jelentette ki. Câciu elmondta azt is, hogy örül ennek a döntésnek, mert a koalíció felelőssége a gazdasági stabilitás biztosítása. Közlése szerint a kiadáscsökkentő intézkedéseket a későbbiekben fogják bejelenteni.
Mintha összementek volna az adagok – érzik sokan, amikor a pincér kihozza a megrendelt finom falatokat. És nagy valószínűséggel nem is tévednek.
Szombat reggelre újabb áremelkedést jegyzett a romániai üzemanyagpiac, a benzin ára pedig ismét történelmi csúcsra emelkedett. A standard benzin literje elérte a 9,79 lejt, ami közel tíz banis drágulást jelent az előző naphoz képest.
A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.
A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.
Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán
Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.
szóljon hozzá!