Hirdetés

Csíkszeredai nemzetközi expó visszatérő vendégekkel

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hatvan százalékban visszatérő vendégek lakják be a 26. Csíkexpót, a fogyasztási cikkek nemzetközi csíkszeredai vásárát, amelyet a Vákár Lajos Műjégpályán tartanak meg.

Kovács Attila

2016. május 19., 19:132016. május 19., 19:13

Mint kérdésünkre Csipor Attila, a szervező Expo-Har cég vezetője hangsúlyozta, a kiállítóknak szükségük van erre a megmutatkozásra ahhoz, hogy a piacra betörjenek.

„Ha évről évre visszatérnek, úgy tűnik, megéri nekik itt lenni. Vannak, akik üzleti partnereket keresnek, mások értékesítenek is, ezért kiállítás és vásár is a rendezvény” – magyarázta a szervező, hozzátéve, szeretnék túlszárnyalni a tavalyi 7-8 ezres látogatói számot. Idén egyébként összesen 80 cég vesz részt az 1800 négyzetmétert elfoglaló Csíkexpón, több mint 20 közülük Magyarországról érkezett, és jelen van egy német cég képviselete is.

A csütörtök délelőtti megnyitón Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester úgy vélte, egy ilyen rendezvény hozzájárulhat ahhoz, hogy a befektetők, vállalkozók egymásra találjanak, és hozzájáruljanak a térség gazdasági fejlődéséhez. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerint ahhoz, hogy jól működő gazdaság legyen a megyében, szükség van a szakképzésre és jó szakemberekre, de ugyanilyen fontosak tartja a fiatalok bevonását a vállalkozói, üzleti életbe. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának külgazdasági attaséja, Lázár Zoltán pedig arról beszélt, hogy céljuk a gazdaságnövelő befektetések szorgalmazása, és az üzleti kapcsolatok megteremtése magyarországi és erdélyi cégvezetők között.

A vásáron a ruhaneműk, lábbelik, fűtéstechnika, népművészeti, kertészeti termékek, édességek, autók és bútorok mellett ékszereket, kozmetikai, szépségápolási termékeket, tisztítószereket is meg lehet tekinteni és vásárolni, de saját standon kínálja áruját egy pálinkafőzde, és az airsoft (alacsony energiájú légfegyverrel játszott taktikai csapatsport) iránt érdeklődők is megtalálják az ehhez szükséges kellékeket. A Csíkexpó vasárnap zárja kapuit, az érdeklődők naponta 10 és 19 óra között kereshetik fel a vásárt. A belépés ingyenes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés