2012. január 19., 09:322012. január 19., 09:32
Az új szerződés ratifikációjának folyamatáról határozatot fogadott el a cseh kormány – közölte Petr Necas miniszterelnök a kabinet tegnapi ülése után. Necas elmondta, a szerződésről szóló tárgyalásokhoz és a dokumentum aláírásához szüksége van a köztársasági elnök felhatalmazására, de azt egyelőre nem kapta meg. Václav Klaus több ízben is nyíltan ellenezte a tervezett uniós szerződést, s azt állítja, hogy sosem fogja aláírni. A kormánynak az új szerződés ügyében egyelőre még nincs végleges álláspontja. A döntést a szerződés végleges szövegének ismeretében hozzák meg. „A kormány végül is úgy döntött, hogy egy általános álláspontra helyezkedik. Ennek keretében a kormánytagok kötelessége felhívni a figyelmet arra, hogyha sor kerülne a jogkörök átadására is az uniós intézmények, akkor a kormány programnyilatkozata alapján kötelezve van arra, hogy a kérdést népszavazás útján oldja meg” – jelentette ki Necas. Megjegyezte: személyesen azt szeretné, ha egy népszavazás döntene az összes olyan kérdésről, amelyet Csehországnak az euróövezetbe való belépéssel kapcsolatban kell majd rendeznie. n Hírösszefoglaló
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.