Hirdetés

Burduja: a háztartások jövedelme, nem a fogyasztás mértéke alapján jár majd a rezsitámogatás

Burduja

Új szempont. Burduja közölte, áprilistól már nem a fogyasztás szintje alapján jár majd az áram- és a földgáztámogatás

Fotó: Gergely Imre

A háztartások jövedelmét, nem pedig a fogyasztást veszik majd az energiaár-támogatás alapjául a mostani ársapka március végi kifutását követően – jelentette be Senastian Burduja elenriaügyi miniszter.

Krónika

2025. január 23., 10:592025. január 23., 10:59

A tárcavezető szerdán este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva az áram és a földgáz ártámogatása kapcsán kifejtette: „ez az alapforgatókönyv”, amelyen az általa vezetett minisztérium dolgozik.

Idézet
Vannak érveink is, tekintettel a régió helyzetére, a gáz és a villamos energia áremelkedésére. A gáz ára az elmúlt hónapokban mintegy 30 százalékkal, az áramé 10-15 százalékkal emelkedett.

Szükségünk van egy bizonyos időre, hogy biztosítsuk a likviditást a piacon. A termelőknek el kell adniuk a kitermelt mennyiségeket, a szolgáltatóknak meg kell vásárolniuk azt egy bizonyos időszakra – három hónapra, hat hónapra, ezt a költségvetési tervezettel párhuzamosan kell majd meghatározni. Mert ezt a rendszert is finanszírozni kell, természetesen az állami költségvetésből” - tette hozzá. Burduja ezzel kapcsolatban elmondta, hogy további összegeket kért a költségvetésből.

Hirdetés
Idézet
Vannak hátralékok, amelyeket a román államnak ki kell fizetnie, mert így működik ez a rendszer. A szolgáltatók első körben finanszírozzák a számla értéke és a valós ár közötti különbséget, aztán jön az állam, és odaadja nekik a pénzt. Az állam nem fizette ki időben ezeket a pénzeket,

ez a valóság, emiatt a szolgáltatók hitelt vettek fel, kamatot halmoztak fel, tehát rossz helyzetben vannak. Ezért mondunk átmeneti időszakot, amely után ki kell találnunk valamilyen támogatást a kiszolgáltatott romániai polgárok számára” – mondta az energiaügyi miniszter.

A támogatás kapcsán Burduja közölte, azt a családok jövedelme alapján állapítják majd meg.

„Az alapelv marad, ezt alkalmazzák az Európai Unió minden országában. A támogatásnak a társadalmi és gazdasági helyzet, az egyes háztartások kiszolgáltatottsága alapján kell történnie, nem pedig a fogyasztás szintje alapján, mert

Idézet
most 100 kilowattóra alatt, ha valaki multimilliomos és üres lakása van, ugyanolyan szintű támogatásban részesül, mint egy olyan család, amelyik takarékoskodik, leoltja a villanyt, hogy megfeleljen a legalacsonyabb fogyasztási küszöbnek”

– mondta Burduja.

Mint ismeretes, a villamos energia esetében a fogyasztás függvényében négy tarifát állapítottak meg: a legalacsonyabb 68 bani, a legmagasabb 1,3 lej kilowattóránként.

Havi 100 kilowattórás fogyasztásig minden lakossági fogyasztó a legalacsonyabb tarifát fizeti az áramért.

A legalább egy kiskorút egyedül nevelő szülők, a legalább három kiskorú (vagy még tanulmányait végző 26 év alatti fiatalt) eltartó családok, illetve a gyógykezelésükre elektromos orvosi műszereket használó fogyasztók ezen küszöbérték felett is a 68 banis tarifával fizetik a villamos energiát.

A havi 100 és 255 kilowattóra közötti fogyasztás tarifája 80 bani, az ezt meghaladó energiafogyasztásért pedig már 1,3 lejt számlázhat a háztartásoknak a szolgáltató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés