
Fotó: presidency.ro
2011. október 26., 10:022011. október 26., 10:02
„Az egyik legfontosabb tennivaló a gazdasági növekedés fenntartása, ennek elérésére a legjobb módszer pedig a rendelkezésre álló strukturális alapok felhasználása. Tavalyi romániai látogatásom óta együttműködünk annak feltérképezésében, hogyan növelhetnénk a lehívások szintjét. Az elmúlt fél évben pozitív folyamatoknak lehettünk szemtanúi, és arra kértem Băsescu államfőt, hogy működjön közre intenzívebben ennek megvalósításában” – hangoztatta Barroso.
Az uniós vezetőtestület feje megállapította, Románia egyike azon országoknak, amelyek nyernek a Bizottság azon javaslata által, amelynek értelmében az uniós támogatással futó programok esetében tíz százalékkal növelik a brüsszeli hozzájárulás mértékét. Traian Băsescu államfő arról tájékoztatta Barrosót, hogy Romániát negatívan érintette az uniós vezetők késlekedése a görög adósságválság rendezésében és az eurózóna helyzetének konszolidálásában, a megoldás hiánya miatt ugyanis a görög válság a régióra is kiterjedt, és a román CDS-felár is növekedett.
A román elnök Barrosónak is megismételte azon elméletét, miszerint az EU csak akkor erősödhet meg, ha egyre közelebb kerül az Európai Egyesült Államok létrehozásához.
Egy másik aktuális témát érintve Barroso kijelentette: Románia teljesítette a Schengen-tagság minden technikai feltételét, és az Európai Bizottság továbbra is támogatja az ország csatlakozását az övezethez. „Az EB támogatja Románia csatlakozását a schengeni övezethez, és minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy sikerüljön túllépni a jelenlegi helyzeten, amelyet két tagállam politikai akadályai okoztak” – mondta Barroso, utalva Hollandiára és Finnországra.
Mint ismeretes, ez az a két tagállam, amely jelenleg ellenzi Románia és Bulgária Schengen-tagságát. Traian Băsescu tegnap hazatért Bukarestbe, de ma várhatóan visszatér Brüszszelbe, hogy részt vegyen az EU állam- és kormányfőinek tanácskozásán, amelyen az euróválság és a görög helyzet rendezése lesz a téma.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.