
Az uniós szabályok értelmében tiltott állami támogatásnak minősülnek az adókedvezmények, amelyeket Írország nyújtott az Apple-nek 2003 és 2014 között, az amerikai informatikai óriáscégnek ezért mintegy 13 milliárd eurót kell visszafizetnie az ír államnak – döntött kedden az Európai Bizottság (EB).
2016. augusztus 30., 18:312016. augusztus 30., 18:31
2016. augusztus 30., 18:442016. augusztus 30., 18:44
„A bizottság arra a megállapításra jutott, hogy Írország illegális adótámogatásokat nyújtott az Apple-nek, amely lehetővé tette, hogy a vállalat éveken keresztül lényegesen kevesebb adót fizessen más cégeknél\" – mondta sajtótájékoztatóján Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.
Az dán EU-biztos hozzátette, az egyes vállalatoknak nyújtott adókedvezmények sértik az állami támogatásokra vonatkozó uniós előírásokat, a brüsszeli testület ezért a mintegy 13 milliárd euró értékű támogatás és a kamatok visszafizettetésére szólította fel Írországot a tisztességes verseny helyreállítása érdekében. A nemzetközi sajtóban megjelent cikkek szerint ez a Brüsszel által valaha kiszabott legnagyobb adózási büntetés.
Az EB tájékoztatása szerint az Apple 2003-ban 1 százalékos társasági adót fizetett az Európában elért nyeresége után, 2014-ben pedig már csak 0,005 százalékot. Írországban 12,5 százalékos az általános társasági adókulcs, ami már így is a legalacsonyabb az Európai Unióban. „Remélem, világos, hogy számos jó és átlátható módja van annak, hogy a tagállamok ösztönözzék a beruházásokat és támogatást nyújtsanak azon cégeknek, amelyek be akarnak fektetni Európában\" – hangsúlyozta Vestager. Mint mondta, a mai döntés mutatja, hogy a bizottság képes cselekedni, amikor egy tagország tisztességtelen előnyt nyújt egy vállalatnak. Hozzátette, a cél az, hogy minden egyes cég ott fizessen adót, ahol profitot termel.
Nem sokkal a bejelentést követően Írország és az Apple is jelezte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen. Ebben az esetben az ügy majd az Európai Unió Bírósága elé kerül, ahol vélhetően még évekig tartó jogi csatákra lehet számítani. Az amerikai óriáscég közleményt adott ki, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a bizottság döntése „káros hatással lesz a munkahelyteremtésre és a befektetésekre Európában\". Mint írták, az Apple bízik benne, hogy a fellebbezés nyomán vissza fogják vonni a döntést.
Michael Noonan ír pénzügyminiszter kijelentette, nincsen más választása, mint hogy kezdeményezze a fellebbezést a döntés ellen. „Mélységesen nem értek egyet a bizottság döntésével\" – fogalmazott a tárcavezető, aki szerint a fellebbezés elengedhetetlen az ír adórendszer integritásának védelme érdekében. Az uniós versenyhatóságként eljáró bizottság 2014 nyarán indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy a nagyvállalat és az ír adóhatóság közötti megállapodás sérti-e a szabad versenyt.
A döntés várhatóan komoly felháborodást fog kelteni Washingtonban, az Egyesült Államok ugyanis azzal vádolja az Európai Bizottságot, hogy módszeresen amerikai cégeket vesz célba. Brüsszel az ugyancsak amerikai Amazon online kereskedőház és McDonald\'s gyorsétterem-lánc adózási egyezségeit is vizsgálja, tavaly pedig 30 millió euró elmaradt adó visszafizetésére kötelezte a Starbucks amerikai kávézóláncot.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!