
Fotó: Bíró Blanka
Növeli a bürokráciát, bonyolítja az ügyeket a szakértő szerint a Grindeanu-kormány által elfogadott lakhatási támogatás, miután a technokrata kabinet korábban egy sor kedvezményről döntött azoknak, akik lakóhelyüktől távol vállalnak munkát.
2017. január 20., 17:052017. január 20., 17:05
2017. január 20., 17:452017. január 20., 17:45
Egymásra tevődnek a munkavállalást ösztönző támogatások, ami által csak növelik a bürokráciát – szögezte le a Krónika megkeresésére Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója (képünkön), akit annak kapcsán faggattunk, hogy miközben már az elmúlt év végén megjelent sürgősségi kormányrendelet szerint egyszeri támogatásban részesül az a munkanélküli, aki egy új állás kedvéért lakóhelyétől legkevesebb 50 kilométeres távolságra költözik, a héten aztán megjelent egy újabb sürgősségi rendelet, amely lakbértámogatást szavatol az 50 kilométernél távolabb költöző munkavállalóknak.
Kelemen Tibor kérdésünkre elmondta, egyelőre várják az újabb rendelet alkalmazási módszertanát, mert így nem egyértelmű, hogy esetenként mind a két támogatást kell-e folyósítani a költözést választó munkavállalónak. Az igazgató ugyanakkor úgy véli, nincs szükség kétféle támogatásra, az csak növeli a bürokráciát, bonyolítja az ügyintézést. „El kell dönteni, hogy melyik a hasznosabb, melyikkel éri el inkább a kívánt hatást a kormány. A másikat pedig meg kell szüntetni” – véli a munkaügyi szakember.
Arra is rámutatott, hogy a most megjelent rendelet tulajdonképpen felülírja a korábbit, hiszen abban településekre korlátozták a támogatás odaítélését, mellékleteként megjelent az országos mobilitási terv, vagyis azoknak a településeknek a listája ahonnan vagy ahova költözni lehet a támogatás igénybevételével. „Nincs értelme településekre korlátozni az egyszeri támogatást, ha a lakbértámogatást attól függetlenül adják, hogy honnan vagy hová költözik a munkavállaló” – hangsúlyozta Kelemen. Amint arról beszámoltunk, az említett településlistán 799 helység szerepel, ebből csak négy város, és kevés a valószínűsége, hogy az állástalanok falvakon találnak munkát. Kelemen egyébként úgy véli, kísérleti jelleggel kellett volna beindítani ezeket a programokat, ki kellett volna egyszer próbálni a hatékonyságukat.
Amint arról korábban írtunk, 12 500 lejes egyszeri támogatásban részesülhet az a munkanélküli, aki egy új állás kedvéért lakóhelyétől legkevesebb 50 kilométeres távolságra költözik, és 15 500 lejt kap, aki a családját is viszi. Ha a munkaadó biztosít szolgálati lakást, a támogatás 3500 lejre csökken. A most elfogadott lakbértámogatási program szerint az állam három évig fizeti a lakhatási költségek 75 százalékát, ami nem lehet több, mint havi 900 lej, a támogatott fizetése pedig nem haladhatja meg az 5000 lejt.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!