
2011. február 21., 10:442011. február 21., 10:44
A szerelvények gyártási licencét a Remarul tavaly ősszel vásárolta meg egy kanadai óriáscég, a Bombardier franciaországi leányvállalatától, a Bombardier Transport France SAS-től. A cég fennállásának 141. évfordulója alkalmával pénteken megrendezett kolozsvári ünnepségen Adrian Timar, a Remarul igazgatótanácsának elnöke bejelentette, hogy az ACG-szerelvények gyártásának előfeltétele mintegy 20 millió eurós, több lépcsőben végrehajtandó beruházás. Ennek eredményeként sok új munkahely létesül a cégnél.
Az elkövetkező hónapokban 500 embert fognak alkalmazni a Remarulnál, öt év alatt pedig az új munkahelyek száma elérheti a 2500-at. Az, hogy mekkora termelési kapacitást építenek ki, attól függ, hogy mennyi megrendelést sikerül majd szerezni, mondta el Adrian Timar, hozzátéve, mostanáig nem volt rá példa, hogy csúcstechnológiának számító vasúti járműveket gyártottak volna Közép-Kelet-Európában. „A Remarul számára nagy előrelépés, hogy javító mellett termelővé is válik. Ez sokéves erőfeszítéseink eredménye. Exportra is fogunk dolgozni, de a hazai vasútijármű-park fejlődéséhez is hozzá szeretnénk járulni” – nyilatkozta Timar. A vállalat vezetőinek elmondása szerint a francia fejlesztésű vasúti szerelvények potenciális piacai közé tartozik vasúti infrastruktúrájuk jellege miatt Románia, Bulgária, Csehország, Görögország és a jugoszláv utódállamok. Az ACG-szerelvények lehetnek dízel-, elektromos vagy hibrid meghajtásúak, 220 utast tudnak egyszerre szállítani, végsebességük pedig 160 km/óra. Franciaországban jelenleg mintegy 600 ACG-szerelvény közlekedik.
A Remarul többségi tulajdonosa a vasúti teher- és személyszállítással foglalkozó Transferoviar Rt.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.