
Nem tetszik. Ilie Bolojan a központi költségtevésbe irányítaná a megnövelt helyi ingatlanadó összegének zömét
Fotó: gov.ro
Kiverte a biztosítékot a megyei jogú városok polgármestereinél, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök a központi költségvetés hézagait tömködné be a megnövelt helyi ingatlan- és gépjárműadókból.
2025. november 18., 13:002025. november 18., 13:00
A G4Media portál saját forrásokra hivatkozva írt arról, hogy a megyei jogú városok vezetőivel való hétfői találkozón Bolojan arról beszélt: a megnövelt adókat Bukarestbe irányítaná.
A portál szerint
Mint arról beszámoltunk, az egyik, a kormány hivatalba lépése után a parlament által elfogadott törvény az ingatlanok és autók helyi adóinak emelését írja elő január 1-jétől.
A törvényt az alkotmánybíróság nem a helyi adókkal kapcsolatos okokból visszaküldte, és Ilie Bolojan közölte a polgármesterekkel, hogy várhatóan a parlament még ezen a héten szavazni fog róla.
„Függetlenül attól, hogy ki van a kormányban, Románia többé nem utalhatja át a helyi közigazgatásnak az eddig átutalt pénzeszközöket. Ez az egyik eszköz a hiány csökkentésére.
– mondta Bolojan a polgármesterekkel tartott találkozó nyilvános részén.

Jelentős mértékben emelkednek jövőre a gépjármű- és ingatlanadók Romániában, az erről szóló törvénycsomagot kedden tűzik a parlament napirendjére. Becslések szerint az ingatlanok esetében az emelkedés 80 százalékosra is rúghat.
Válaszul több polgármester is jelezte a miniszterelnöknek, hogy nem elégedettek a javaslattal, mert a polgárok őket fogják felelősnek tartani a lakásokra és autókra kivetett helyi adók emeléséért, miközben a helyi költségvetés nem részesül majd ezekből a helyi adókból – közölték hivatalos források a G4Media-val.
– mondta egy polgármester névtelenséget kérve a G4Media-nak.
A miniszterelnök kitért arra is, hogy az elmúlt években túlzottan magas összegű beruházási projektekre pazarolták a forrásokat, ami a költségvetési hiány olyan mértékű növekedéséhez vezetett, hogy Románia szinte a csőd szélére került.
„A beruházások tekintetében ez az egyik legnehezebb kérdés, amivel meg kell küzdenünk, mivel az elmúlt években minden komponensben túlzott összegű szerződéskötések történtek, és hiányzott a koordináció és a beruházások kiszámíthatósága. Képzeljék el, hogy
Ezeknek a szerződéseknek a kezelése nagy kihívást jelentett” – mondta Bolojan a polgármesterekkel tartott találkozón.
Mint arról beszámoltunk, az Ilie Bolojan liberális miniszterelnök vezette négypárti kormány júniusi beiktatása óta a GDP 9 százalékát meghaladó, tarthatatlan költségvetési hiány lefaragása érdekében több bevételnövelő és költségcsökkentő intézkedéscsomagot is bevezetett.
Az alkotmánybíróság azonban az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította az adóbevételek növelésére vonatkozó deficitcsökkentő csomagot, akárcsak a bírák és az ügyészek nyugdíjkorkedvezményét fokozatosan megszüntető és a különleges nyugdíjak összegét csökkentő törvénytervezetet.
Romániában nagyon jó búza- és kukoricatermésre lehet számítani az előrejelzések szerint. Az ország keleti és középső részén a kedvező csapadék és az átlagközeli hőmérséklet segítette július folyamán a nyári kultúrák fejlődését.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) országszerte ellenőrzi a benzinkutakat, miután az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak – ennek nyomán sok szabálytalanságra bukkantak.
Az Eurostat legfrissebb elemzése szerint Románia a 2025-ös adatok alapján az Európai Unió abszolút „éllovasa” abban a rossz értelemben vett versenyben, amely azt méri, hány fiatal marad ki teljesen a munka és az oktatás világából.
Az európai gáztárolók az elmúlt 13 év leggyengébb feltöltöttségi szintjéhez közelítenek a hidegebb hónapok küszöbén, ami a szakértők szerint már most „téli pánikot” váltott ki az energiakereskedők körében.
A pénzügyminisztérium 25 százalékra emeli a normál gázolaj jövedéki adójának ideiglenes csökkentését szeptember 1. és 15. között. Augusztus második felében még 20 százalékos kedvezményt alkalmaztak.
A kormány pénteki rendkívüli ülésén meghosszabbította szeptember 30-ig a villamosenergia-piaci biztonsági intézkedések hatályát.
Zsugorinflációra (shrinkflation) figyelmeztet friss posztjában az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). Vagyis arra a jelenségre irányítják rá a fogyasztók figyelmét, amikor az áremelés elkerülése érdekében csökkentik az értékesített mennyiséget.
Több mint 718 ezer kiszolgáltatott fogyasztó kapta meg augusztusban a villanyszámlák kifizetésére használható energiatámogatást.
Egyetlen olyan szomszédja sincs Romániának, ahol ne lenne olcsóbb a benzin és a gázolaj, holott az ország a régió azon kevés államai közé tartozik, ahol jelentős kőolajtermelés folyik.
A SAFE védelmi fejlesztési eszköz keretében Romániának nyújtott hitelek futamideje 45 év, a türelmi időszak pedig 10 év, a következő részletek folyósítása azonban a finanszírozott projektek tekintetében vállalt mérföldkövek teljesítésétől függ.
szóljon hozzá!