
A salátarendeletnek az IT-szektorra gyakorolt hatásait igazából csak az év második felében fogjuk látni a Krónikának nyilatkozó szakember szerint
Fotó: Pixabay.com
Az IT-szektorban érdekelt cégek átlagosan a profit 26,7 százalékát veszíthetik el az ágazati adókedvezmények megszüntetése nyomán az előzetes becslések szerint, ami jelentős, de nem leküzdhetetlen negatív hatásokkal jár Szélyes Levente, a kolozsvári Codespring | Softech vezérigazgatója (CEO) szerint. A szakember a Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott: a múlt év végén elfogadott úgynevezett salátarendelet alapjaitól felborította az üzleti tervek kiszámíthatóságát, és úgy véli, az IT-szektorban a növekedés bizonyára stagnálni fog, a befektetők elővigyázatosabbak, körültekintőbbek lesznek.
2025. január 21., 13:582025. január 21., 13:58
Nagyot szólt, alapjaitól felborította az üzleti tervek kiszámíthatóságát – ecsetelte a Krónikának a salátarendelet IT-szektorra vonatkozó előírásait Szélyes Levente, a kolozsvári Codespring | Softech vezérigazgatója. A számítástechnikai és szoftverfejlesztő társaság vezetője szerint ugyanakkor a rendelet különbözőképpen érinti a cégeket méretük és jövedelmezőségük függvényében. „Egyesek lazán megbírják a jövedelemadó-kedvezmény eltörlésének hatását, mások számára ez nehezen áthidalható akadály lesz. A salátarendelet hatása nagymértékben függ az cég üzleti modelljétől” – fogalmazott a szakember.
Kérdésünkre, vezethet-e az adókedvezmények megszűntetése oda, hogy elmennek Romániából befektetők, vagy csak egyszerűen nem lesz többé vonzó célpont, Szélyes Levente úgy vélekedett, hogy a befektetők továbbra is dinamikusan mozognak az IT-piacon,
Szélyes Levente, a kolozsvári Codespring | Softech vezérigazgatója
Fotó: Codesping/Angyalosi Beáta
„Globális nézőpontból a romániai IT-szektor számos előnnyel rendelkezik a világ más régióihoz képest, de a beruházások tényleges volumene csak az év végén fog megmutatkozni” – értékelt.
Arra a kérdésre, hogy az ágazatban az állások hány százalékát sodorhatja veszélybe a rendelet, annyit mondott: nehéz ezt most megbecsülni. „Mi, mint helyi vállalkozás, figyelemmel követjük az illetékes intézmények 2024 decemberében és 2025 januárjában közölt elemzéseit és jelentéseit. Jelenleg is érkeznek újabb kérdőívek, hogy az (ágazati) gazdasági elemzéseket a lehető leghamarabb frissíteni tudják. Néhány bejelentés már megjelent, sok csapat, projekt és költségvetés már most átméreteződik” – osztotta meg velünk a kolozsvári vállalkozó.

Sokan nehezen tudják megemészteni a román kormány új „salátarendeletét”. A Krónika által megszólaltatott könyvviteli szakember szerint az államháztartás költségeinek lefaragása érthető, azonban az új adózás kivitelezése sok tekintetben elhibázott.
Fontosnak tartotta ugyanakkor aláhúzni, hogy az IT-szektor vonzerejét több tényező határozza meg, nem csak az adókedvezmények.
„Figyelembe kell venni a rendelkezésre álló infrastruktúrát, a rendelkezésre álló munkaerő felkészültségét, az életszínvonalat, az általános gazdasági környezetet, a kulturális, gazdasági, társadalmi és jogi környezetet, az informatikai szolgáltatások és termékek nemzetközi jellegét és azt, hogy támogatják ezt az iparágat. A bukaresti Közgazdasági Akadémia (ASE) által az IT-szektor munkáltatói szövetséggel (ANIS) közösen készített elkészített, Az IT-szektor hatása a román gazdaságra című tanulmány szerint »az informatikai ágazat munkavállalóinak fizetésére vonatkozó adókedvezmény megszüntetésével
– szögezte le Szélyes Levente.
Aki szerint ilyen körülmények között a minőség a legfontosabb, és a jó szakembereknek biztos lesz munkájuk nehezebb helyzetben is.
Maradt még vonzereje a romániai IT-szektornak Szélyes Levente szerint
Fotó: Haáz Vince
Ugyanezen tanulmány szerint Románia az informatikai szakemberek nemi diverzitását tekintve is kiemelkedő eredményeket ért el (144 ponttal): a hazai szektor 26 százalékát női IT-szakemberek teszik ki, és ezzel a 19,4 százalékos uniós átlag fölött helyezkedik el.

Az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is kérte a nép ügyvédjétől, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon a kiadáscsökkentő és az adóügyi intézkedéseket tartalmazó salátarendeletet.
Újabb ipari nagyberuházást jelentettek be Debrecenben: román–kínai együttműködésben vonatgyár épül a városban – adta hírül a Világgazdaság.
Idén októberben a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 5,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint szeptemberben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) egy online felület elindítására készül, amely a lefoglalt áruk átlátható értékesítését szolgálja – jelentette be az intézmény vezetője, Adrian Nicușor Nica.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 októberében 11 786 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 27-tel többnek, mint előző hónapban.
A mesterséges intelligencia segítségével „bármilyen szemét” eladható a közösségi médiában – jelentette ki Adrian Asoltanie pénzügyi tanácsadó, aki a befektetési csalások veszélyére hívja fel a figyelmet.
A karácsonyi ajándékokra szánt családi költségvetés csökkent Romániában az áremelkedések miatt.
Idén január elejétől október végéig 46 917 vállalkozás szűnt meg Romániában, 32,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által közzétett adatokból.
Az év első tíz hónapjában 11 969 személy vett részt a munkaerő-elhelyező ügynökség (ANOFM) felnőttképzési programjaiban.
Az idei év első tíz hónapjában több mint 31 600 építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, 4,1 százalékkal többet, mint 2024 azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az uniós országokból érkező valamennyi sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri Florin Barbu mezőgazdasági miniszter az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóságtól (ANSVSA) az afrikai sertéspestis veszélye miatt.
szóljon hozzá!