Hirdetés

„Megostromolták” a fiatalok a munkaerőpiacot, továbbra is az IT fizet a legjobban

munkaerő

Akár a havi 4500 eurót is elérheti a nettó bér az IT-szektorban

Fotó: Pixabay.com

A romániai munkaerőpiac 2025 első három hónapjában visszaesett a korábbi év azonos időszakához viszonyítva, a legaktívabb álláskeresők jelenleg a 25 és 34 év, illetve a 18 és 24 év közöttiek, ugyanis tőlük származik az állásközvetítő platformra feltöltött önéletrajzok 53 százaléka – derül ki a Bestjobs hétfői közleményéből.

Krónika

2025. március 25., 12:002025. március 25., 12:00

Az állásközvetítő portál adatai szerint év elejétől 52 000 állást hirdettek, és ezekre több mint 2,4 millióan jelentkeztek.

Az álláskeresők aktívabbak, mint eddig bármikor,

Hirdetés

az első negyedévben 60 ezer új önéletrajzot töltöttek fel a Bestjobsra, a felhasználók 42 százaléka pedig igénybe vette a platform mesterséges intelligencia (AI/MI) szolgáltatását. A munkát kínáló cégek azonban továbbra is szigorúan szelektálnak, csak a meghirdetett állás követelményeit több mint 80 százalékban teljesítő elentkezőket hívják be állásinterjúra. Ez kihívások elé állítja a jelentkezőket, főként a műszaki és a pénzügyi ágazatban, ahol továbbra is szoros a verseny a munkahelyekért – közölte a Bestjobs.

korábban írtuk

Eurostat: Romániában az egyik legalacsonyabb az üres álláshelyek aránya
Eurostat: Romániában az egyik legalacsonyabb az üres álláshelyek aránya

Az üres álláshelyek aránya a múlt év utolsó negyedévében az euróövezetben 2,5 százalék, az Európai Unióban pedig 2,3 százalék volt, a tagállamok közül pedig Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban volt a legalacsonyabb.

A portál adatai szerint a legmagasabb fizetések még mindig az IT ágazatban vannak, ahol akár a havi 4500 eurót is elérheti a nettó bér.

Magasak a fizetések az egészségügyben, a mezőgazdaság és állattenyésztés ágazatában, vagy a menedzsmentben, ahol nagy szükség van szakemberekre.

A legtöbb állást Bukarestben és a vonzáskörzetéhez tartozó Ilfov megyében, valamint Temes, Kolozs, Brassó és Iași megyében hirdették meg az első negyedévben, a kínálatban számottevő az irodai munkák aránya.

A legtöbb munkahelyet a kereskedelemben (16 000), a pénzügyi/könyvelési szektorban (6700), a mérnöki munkák (5800), a menedzsment (5500) és a termelés/logisztika (5100) ágazatában hirdették meg.

korábban írtuk

Átképzés vagy leépítés? Találgatják, mit hoz a mesterséges intelligencia
Átképzés vagy leépítés? Találgatják, mit hoz a mesterséges intelligencia

Az automatizálás miatt a munkáltatók 41 százaléka tervezi a munkaerő csökkentését 2025 és 2030 között.

A munkaerőpiac átalakulása felgyorsult a technológia és az új munkamodellek hatásáráa. A 2025-ös év sok szempontból fordulópontot jelent, mivel a mesterséges intelligencia alkalmazása és a digitális készségek fejlesztése elengedhetetlen mind a jelöltek, mind a vállalatok számára – mutatott rá Andrei Frunză, a Bestjobs vezérigazgatója.

Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény kitér arra is, hogy az álláskeresők a legnagyobb mértékben a rugalmasságot értékelik a munkahelyen. A távmunkát teljes mértékben kiiktatni próbáló vállalatok az alkalmazottak ellenállásába ütköztek, így a szakemberek megtartása érdekében kénytelenek voltak változtatni stratégiájukon. Ezért a platformra feltöltött álláshirdetések 28 százaléka hibrid munkavégzési lehetőséget kínál.

korábban írtuk

Home office: velünk marad, de tenni kell a sikeressége érdekében
Home office: velünk marad, de tenni kell a sikeressége érdekében

Miközben öt–tíz évvel ezelőtt szűkebb és tágabb ismeretségi körünkben alig akadt olyan munkavállaló, aki távmunkában vagy otthonról dolgozott volna, a pandémia olyanokat is belekényszerítettek a helyzetbe, akik soha nem áhítoztak erről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
2026. október 09., péntek

Autóbiztosítás: egyenes út visz tovább a drágulásba

Továbbra is rossz hírek érkeznek a gépjárművezetők számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) területéről.

Autóbiztosítás: egyenes út visz tovább a drágulásba
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Ez nem tartott sokáig: újra akadozik a TollRo útdíjfizetési platform

A TollRo útdíjfizetési platformon átmeneti működési zavarok léptek fel, és a műszaki csapatok a problémák kijavításán dolgoznak – jelentette be pénteken a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR).

Ez nem tartott sokáig: újra akadozik a TollRo útdíjfizetési platform
2026. október 09., péntek

Nem jött meg a fogyasztási kedv, a beruházások húzzák a gazdaságot

A román gazdaság teljesítménye stagnált 2026 második negyedévében az előző három hónaphoz képest, az első félévben pedig 0,6 százalékkal csökkent éves összevetésben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közzétett adatsorokból.

Nem jött meg a fogyasztási kedv, a beruházások húzzák a gazdaságot
2026. október 09., péntek

Újabb lépéssel került közelebb a termeléshez a grandiózus erdélyi erőmű

Első alkalommal indították be tesztüzemben az új marosnémeti hőerőmű első gázturbináját – jelentette be Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Újabb lépéssel került közelebb a termeléshez a grandiózus erdélyi erőmű
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Rászállt az adóhatóság a használtautó-piacra

Országos ellenőrzéssorozatot indított a román adóhatóság a használtautó-kereskedelemben: az ATOM fedőnevű akció első szakaszában 35 gazdasági szereplő kerül górcső alá, amelyeknél több mint 38 millió euró értékű autókészletet azonosítottak.

Rászállt az adóhatóság a használtautó-piacra
Rászállt az adóhatóság a használtautó-piacra
2026. október 08., csütörtök

Rászállt az adóhatóság a használtautó-piacra

2026. október 08., csütörtök

Mennyire fájnak majd a téli számlák? Jó és rossz hírrel is szolgált rezsifronton az energiaügyi államtitkár

Nem drágul a fűtés a küszöbön álló télen azoknak a háztartásoknak, amelyek fali gázkazánnal vagy távhővel fűtenek – ígéri Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár. A villamos energia ára viszont várhatóan körülbelül 20–22 százalékkal fog emelkedni.

Mennyire fájnak majd a téli számlák? Jó és rossz hírrel is szolgált rezsifronton az energiaügyi államtitkár
2026. október 08., csütörtök

A szeszes italok jövedéki adója „élteti” a feketepiacot? – Adócsökkentést sürgetnek

A szeszes italok jövedéki adója túl magas, ez egy sikertelen kísérlet volt, amelynek következtében a feketepiac a fogyasztás több mint 40 százalékára nőtt – irányította rá a figyelmet a Spirits Románia.

A szeszes italok jövedéki adója „élteti” a feketepiacot? – Adócsökkentést sürgetnek
Hirdetés
Hirdetés