
Fotó: A szerző felvétele
2011. december 20., 08:052011. december 20., 08:05
„Jelen pillanatban napi 1200 személy kel át a Máramarossziget–Aknaszlatina-határátkelőn. Ez nem sok, egyelőre nem tapasztalható egy növekedés, várhatóan a héten, valamint a karácsonyi ünnepek előtti közvetlen időszakban éri el csúcspontját a határforgalom. Tehát nagyobb határforgalomra számítunk, és erre fel is vagyunk készülve” – tájékoztatott Radu Lungu szóvivő. A csökkent határforgalom ellenére a határrendészetnél ebben az időszakban készenlétben áll egy tartalékszemélyzet, amely kisegítené a jelenleg dolgozókat, hogy hatékonyabban menjen a csomagok és személyek átvizsgálása. Érdeklődésünkre a kárpátaljai Aknaszlatina egyik üzletében is elmondták, hogy a tavalyhoz képest valóban érezhető a kuncsaftok számának apadása. Odaát egyébként az ukrán hrivnya mellett lejben, sőt euróban is lehet fizetni. Több üzletvezető pedig még románul is értesíti a vásárlókat az ott kapható termékekről. A határ menti Máramarossziget lakosai főként üzemanyagért, élelmiszerekért és dohányáruért utaznak Ukrajnába. „Üdítőket hozok, ott három és fél lej, nálunk több mint öt lej. A cukor is olcsóbb, az olaj nagyon jó. Karácsonyra és újévre is Ukrajnából vásárolok be” – meséli a vámnál várakozó egyik asszony. Egy másik mellette álló férfi is hasonló árucikkeket mutat a szatyrában. Egy másik sorban álldogáló férfi is elmondta, hogy élelmiszereket, sört hoz, no meg a cigarettáját is rendszeresen Ukrajnából szerzi be. „Ez olyan sokaknak, mint egy másodállás, szinte napi rendszerességgel átjárunk, mert olcsóbbak az ukrán áruk, és a minőségük is megfelelő. Még így a hidegben is megérni órákat várakozni a vámnál, ha megvan az a kicsi nyereség” – árulta el egy fiatalember. n Zahoránszki Brigitta
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.