Hirdetés

Beruházók nélkül Háromszék

Háromszéket továbbra is elkerülik a külföldi befektetők. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jelentése szerint a térségben tízszer kevesebb az egy főre eső külföldi tőke értéke, mint az országos átlag.

Bíró Blanka

2010. augusztus 16., 09:592010. augusztus 16., 09:59

Az elmúlt 18 és fél évben összesen 59,4 millió dollár külföldi tőke érkezett Háromszékre, ami alapján az egy főre eső külföldi befektetések évi átlaga mindössze 14 dollár.

Az országos átlag, vagyis az egy főre eső közvetlen külföldi befektetések értéke csak az elmúlt esztendőben 251 dollár volt. Herman Rosner, a kamara elnöke kifejtette, Kovászna megyében közel húsz év alatt csak annyi külföldi befektetés érkezett, mint az országban egyetlen válságos esztendőben. Ugyanakkor az idei év első felében 18 százalékkal csökkent a külföldi érdekeltségű vállalkozások száma, így 1990 óta összesen 783 külföldi tőkéjű céget jegyeztek be.

Az első három helyen magyarországi, holland és német vállalkozások állnak. Rosner emlékeztetett, hogy a bécsi gazdasági kutatóintézet becslése szerint idén az országos befektetések értéke Romániában 25 százalékkal csökken a tavalyhoz viszonyítva, eszerint 3,5 milliárd euróra esik vissza, holott a szomszédos országokba növekvő mértékben áramlik a külföldi tőke.

A közgazdász szerint ilyen válságos körülmények között a háromszéki gazdaság egyetlen esélye a Bukarest–Brassó-autópálya és a Brassó melletti vidombáki nemzetközi repülőtér megépítése. Herman Rosner úgy véli, ki kellene használni a gyógyturizmusban, az ökologikus mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket, be kellene fektetni az erdei gyümölcsök, gombák feldolgozásába és értékesítésébe.

„Kovászna megyének egyedülálló lehetőséget biztosít, hogy az ország közepén fekszik, de ezt az adottságot csak úgy lehet értékesíteni, ha kiépül az infrastruktúra” – szögezte le Herman Rosner, aki partnerséget ajánl a helyi hatóságoknak, hogy a kamara nemzetközi kapcsolatait kihasználva közösen hozzák ki a háromszéki gazdaságot az „árnyékból”, ám ugyanakkor figyelmeztet, hogy külföldi befektetőket csak úgy lehet eredményesen bevonzani, ha az országnak vállalkozóbarát törvényei és adórendszere van.



Spaközpontot terveznek Kovásznán

Partnert keres Kovászna fürdőváros önkormányzata egy spaközpont kialakítására. Lőrincz Zsigmond polgármester elmondta, a város központjában található, kultúrháznak szánt, ám csak félig elkészült ingatlanban szeretnék létrehozni a központot. Korábban egy bukaresti cég vállalta, hogy befejezi az építkezést és szállodát alakít ki az épületben, azonban az elöljáró úgy tudja, hogy a fővárosi partner a visszalépést fontolgatja, mivel nincs pénze a munkálatok finanszírozására. Lőrincz elmondta, szeretne mielőbb a spaközpont kialakítására hazai vagy külföldi partnert találni, mivel az ingatlan állaga napról napra csak romlik, s kár lenne hagyni kárba veszni a már befektetett pénzeket.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?

Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
Hirdetés