Hirdetés

Befékezett a román gazdaság, pesszimisták az elemzők, akik nem bíznak a hivatalos statisztikai adatokban sem

Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Románia gazdasága a harmadik negyedévben erőteljesen lelassult, jobban, mint azt a piacok várták, és az elemzők pesszimistán tekintenek a jövőbeli dinamikára, de szkeptikusan szemlélik a hivatalos statisztikák általuk „nehezen magyarázhatónak” és „legalábbis rossz minőségűnek” ítélt adatait is, amelyek nagy eltéréseket mutatnak a nyers és a szezonális értékek között. Ugyanakkor úgy vélik, az infláció csökkenése nem meggyőző, és január 1-jétől további áremelkedés várható az adó- és jövedékiadó-emelések miatt, ami késleltetheti a kamatlábak csökkenését.

Bálint Eszter

2023. november 16., 20:512023. november 16., 20:51

Mint ismeretes, az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adatsorai szerint Románia gazdasága a harmadik negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, éves szinten pedig 0,2 százalékkal. Míg a negyedéves növekedés megfelelt az elemzői várakozásoknak, addig az éves növekedés jóval a Bloomberg által megkérdezett elemzői becslések mediánja, vagyis 2,3 százalék alatt volt, és elmaradt az UniCredit és a BCR 2,5 százalékos, valamint az ING 1,9 százalékos prognózisától is – foglalja össze friss elemzésében a Profit.ro gazdasági és pénzügyi portál.

A cikk ugyanakkor emlékeztet, a jelzett adatokból hiányoznak a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének forrásaira vonatkozó részletek – ezeket december 7-én teszik közzé –, de az elemzők már most pesszimisták az előttünk álló időszak gazdasági lendületét illetően.

Hirdetés

Borús növekedési kilátások

„A nagyfrekvenciás gazdasági mutatók már ebben a negyedévben is borús növekedési kilátásokat mutatnak, mivel a kiskereskedelmi forgalom gyenge maradt, az ipari termelés pedig tovább csökkent. Még nem tudjuk, hogy a mezőgazdaságból származó pozitív meglepetés megvalósult-e, de ha igen, az még rosszabb teljesítményt jelentene más ágazatokban. Lehetséges, hogy a beruházások és a nettó export pozitívan járult hozzá” – véli Valentin Tătaru és Ștefan Poșea, az ING Románia közgazdászai.

A BCR elemzői a mezőgazdaság és az építőipar – amely július–augusztusban 6,3 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest – esetében is pozitív meglepetést valószínűsítenek a harmadik negyedévben, míg a GDP alakításában fontos szerepet játszó ipar negyedéves szinten 0,9 százalékkal csökkent.

A keresleti oldalon a BCR pozitív hozzájárulást vár a beruházásoktól – a mérnöki létesítmények 8,4 százalékkal nőttek július-augusztusban az előző negyedévhez mérten –, miközben a háztartások fogyasztása 1 százalékkal csökkent, és várhatóan negatívan járul hozzá a gazdasági növekedéshez.

korábban írtuk

Egyre romlanak a román gazdaság növekedési kilátásai, lefelé módosította előrejelzését az Európai Bizottság is
Egyre romlanak a román gazdaság növekedési kilátásai, lefelé módosította előrejelzését az Európai Bizottság is

A májusban becsült 3,2 százalékról 2,2 százalékra módosította szerdán közzétett őszi prognózisában az Európai Bizottság a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Tovább pörgeti az inflációt a büdzséfoltozás

Az elemzés ugyanakkor aláhúzza: bár az éves infláció 8,8 százalékról 8,1 százalékra csökkent októberben szeptemberhez képest, továbbra is magas – a maginfláció még mindig kétszámjegyű, 10,4 százalékos. Eközben a Román Nemzeti Bank (BNR) és az elemzők a jövő év első felében az infláció emelkedésére számítanak az egyes termékek áfaemelése és a jövedéki adók emelése miatt.

Az ING Bank a gyenge gazdasági növekedés és a tartós infláció „szerencsétlen kombinációjáról” beszél az elkövetkező időszakban,

de ez nem zárja ki azt a forgatókönyvet, hogy a kamatok hosszabb ideig magasak maradnak. A holland pénzintézet elemzői áprilisra várják az első irányadókamat-csökkentéseket, de elismerik egyúttal, hogy ezek májusig elhúzódhatnak. A BCR pedig csak májusban várja az első lépéseket, ám azt sem zárja ki, hogy a bukaresti jegybank augusztusig halogatja a kamatcsökkentést.

Az ING az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését 7,1 százalékról 7,4 százalékra, a jövő év végére vonatkozóét pedig 4,1 százalékról 4,7 százalékra módosította, az emelkedő áfa és jövedéki adók közepette. A BCR 7,5 százalékos inflációt jósol az idei év végére és 5,3 százalékot a jövő év végére, míg a BNR 2023 decemberében 7,5 százalékos, 2024 decemberében pedig 4,8 százalékos éves rátával számol (felfelé módosítva).

korábban írtuk

A vártnál gyengébb növekedést mutat a román gazdaság az OTP elemzői szerint
A vártnál gyengébb növekedést mutat a román gazdaság az OTP elemzői szerint

Tovább lassul a román gazdaság, a fiskális intézkedések és a magasabb olajárak átmenetileg megállíthatják a dezinflációt – áll az OTP Bank Románia friss gazdasági előrejelzésében.

Nem bíznak a hivatalos statisztikákban az elemzők

A gazdasági elemzők ugyanakkor újfent panaszkodnak az Országos Statisztikai Intézet által nyilvánosságra hozott adatsorok rossz minőségére.

„A statisztikai intézet adatainak minősége – enyhén szólva – továbbra is gyenge, valamint széleskörű és gyakori a kiigazítás” – rótta fel Ciprian Dascălu, a BCR vezető közgazdásza.

„Továbbra is nagy eltérések vannak a nyers és a szezonálisan kiigazított adatsorok között, ami a jelentős kiigazítások nagy kockázatával jár” – fogalmaztak az ING közgazdászai is, aláhúzva, a 0,2 százalékos éves növekedés a nyers adatsoron éles ellentétben áll a szezonálisan kiigazított adatsor 2,1 százalékos növekedésével.

„Nehéz magyarázatot találni, és részletes információk nélkül a jövőbeli közlésekben jelentős adatkiigazításokra számíthatunk, amelyek a két adat közötti különbséget csökkentik” – mutatott rá Dascălu.

Mint ismeretes, nem ez az első alkalom, amikor sokak szerint nem stimmel valami a hivatalos statisztikáknál, az elemzők tavaly még azzal is megvádolták az állami intézményt, hogy manipulálta a bruttó hazai termék adatait. Az INS vezetője, Tudorel Andrei akkor azzal próbált védekezni, hogy a GDP-adatok eltérései a román gazdaság nagyfokú szezonalitásából adódnak, amit igyekeznek beépíteni a statisztikai modellbe.

Most az Országos Statisztikai Intézet az első negyedévre vonatkozó szekvenciális növekedést –1 százalékról -0,7 százalékra módosította, a második negyedévit pedig 1,7 százalékról 1,3 százalékra.

„Gyanítjuk, hogy ez inkább a statisztikai modell kiigazításainak köszönhető (amit a Nemzeti Statisztikai Intézet is elismer), és hogy a mutatók idővel normalizálódni fognak. Addig is inkább a nyers adatokra összpontosítunk, és szkeptikusabbak vagyunk a szezonálisan kiigazított adatokkal kapcsolatban” – magyarázták aggályaikat az ING közgazdászai. A szezonálisan kiigazított adatokkal számított szekvenciális (vagy negyedéves) növekedés azonban fontos a gazdasági előrejelzések szempontjából, mert ez mutathatja meg legjobban a gazdaság sebességét – emeli ki az elemzés.

Pesszimista várakozások

A BCR amúgy, további információkra várva, fenntartja az idei évre vonatkozó 2,1 százalékos gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, az egész évre pedig 3,3 százalékos növekedést vár. Az ING viszont a közelmúlt gyenge adataira hivatkozva viszonylag pesszimista, 1,5 százalékos idei növekedésre számít

a 2021-es 5,7 százalékos és a 2022-es 4,7 százalékos gyarapodás után, és fenntartja a 2024-re vonatkozó 2,8 százalékos előrejelzését.

Végezetül a Profit.ro elemzése kitekintést nyújt a nemzetközi színtérre is, aláhúzva, hogy a gazdasági növekedés összességében felgyorsult a régióban. Magyarországon a negyedéves növekedés 0,9 százalékos volt, szemben az előző negyedévi stagnálással, míg Lengyelországban 1,4 százalékos volt a bővülés üteme, szemben a második negyedévi 0,3 százalékkal. A cseh gazdaság azonban 0,3 százalékkal zsugorodott az előző negyedévi stagnálás után. Az Európai Unió gazdasága eközben már a második egymást követő negyedévben stagnált, míg az euróövezet gazdasága 0,1 százalékkal zsugorodott, szemben a második negyedévi 0,2 százalékos növekedéssel.

korábban írtuk

Bár most kicsivel jobban fut a szekér, Románia továbbra is szegényebb, mint Magyarország
Bár most kicsivel jobban fut a szekér, Románia továbbra is szegényebb, mint Magyarország

Hajszálnyival megelőzte Románia Magyarországot az egy főre eső hazai össztermék (GDP) tekintetében, ám ez nem jelenti azt, hogy jobban is élünk, mint az anyaországiak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés