2011. november 04., 15:072011. november 04., 15:07
Arról egyelőre nem foglalt állást Fekter, hogy a vitatott görög népszavazási terv visszavonása önmagában elegendő-e a befagyasztott nyolcmilliárd eurós hitel megnyitásához. Mint mondta, erről hétfőn döntenek az euróövezet pénzügyminiszterei. Az ülésen \"megvitatják, hogy a fenntarthatósági elemzés megállapításai érvényesek-e még\" - mondta Fekter. Hozzátette, bízik benne, hogy \"a görög parlament felzárkózik a döntések mögé\".
Jeórjiosz Papandreu kormányfő csütörtöki hírek szerint nemzetközi nyomásra megváltoztatta elképzelését, hogy népszavazást írjanak ki az uniós hitelekről és a görög takarékossági csomagról. Fekter még hétfőn visszafogottan nyilatkozott a népszavazási elképzelésről. Pénteken újságíróknak kifejtette: \"politikusként nagyon jól el tudja képzelni\", hogy mi vezetett a népszavazás ötletéhez, de az a kívánttal ellenkező hatást váltotta ki és \"gazdaságilag nem volt átgondolt\". \"Mindig egy lépéssel előre kell gondolkozni, s a görögök ezt elmulasztották\" - fogalmazott. Egy népszavazás kimenetele nyitott, s ez tovább mélyítette a bizalmi válságot - mutatott rá.
Fekter szerint a heves görögországi viták ellenére a legutóbbi fejlemények a stabilitás irányába mutatnak, mert a reformok adott esetben szélesebb támogatottságot is kaphatnak a parlamentben, mint előzőleg.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.