Hirdetés

„A jövőt műveljük remény nélkül”: több mint ezer olasz gazda indult el Brüsszelbe

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Több mint ezer olasz mezőgazdasági termelő és állattenyésztő indult el Brüsszelbe az európai unió agrárpolitikája elleni tüntetésre, és traktoraikkal készek bevonulni Róma városába is – jelentették be szerdán a szervezők.

MTI

2024. január 31., 13:282024. január 31., 13:28

Az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő rendkívüli csúcstalálkozójával egy időben kezdődik a „Nem ilyen Európát akarunk” nevű demonstráció, amelyre több mint ezren indultak el a különböző olaszországi mezőgazdasági térségekből

A tüntetést Ettore Prandini, a Coldiretti termelői szövetség elnöke hirdette meg.

Hirdetés
Idézet
Az Európai Uniónak az agrárágazatot fenyegető őrültségei ellen tiltakozunk”

– hangoztatta Prandini. Hozzátette, nem csak az ukrajnai háború, hanem a közös európai agrárpolitika is válságba sodorja az ágazatban dolgozókat. Egyebek között azt a rendelkezést említette, amely előírja, hogy a termőföldek négy százalékát bevetetlenül kell hagyni.

„Ezt a hibás döntést a korábban Frans Timmermans irányította európai zöld megállapodás szülte, és most végleg el kell törölni. Semmi nem indokolja a fenntartását, miközben importra kényszerülünk” – fejtette ki az 1,6 milliós tagságával a legnagyobb olasz agrárszervezetnek számító Coldiretti elnöke.

Ettore Prandini szerint az EU-nak a forrásokat a nemzeti mezőgazdaságok szuverenitásra és az élelmiszerbiztonságra kell fordítania a pandémia, majd a háború következményei miatt, melyek rámutattak az európai agrárpolitika „teljes mértékű gyengeségére”.

A brüsszeli tüntetésre indult torinói gazdákat vezető Bruno Mecca Cici úgy nyilatkozott, muszáj részt venni a mozgósításban, mivel a vidék élete forog veszélyben: „a mezőgazdaságban dolgozók a bőrükön tapasztalják a meggondolatlan európai politika következményeit”.

A január 19. óta mindennapossá vált gazdatüntetések az olasz városokba vezető sztrádák és országutak mentén folytatódnak. A legnagyobb méretű demonstráció kedd óta a Milánó bejárataként ismert Melagnanóban zajlik, ahol több száz traktor sorakozott fel.

„A jövőt műveljük remény nélkül” – olvasható a traktorokra tűzött táblákon, amelyek a mesterséges hústermékek ellen, a nemzeti termékek mellett is szólnak.

Az Agrár Felszabadulás nevű mozgalom vezetője, Filippo Goglio elmondta, hogy nem a kormány ellen, hanem Olaszországért tüntetnek, és ha nem kapnak kielégítő választ Brüsszeltől, készen állnak traktoraikkal bevonulni Rómába. Eddig a hatóságok nem engedélyezték a traktoroknak a városokba való behajtást.

A gazdatüntetések jelképe az olasz zászló díszítette traktor lett, de a milánói tiltakozókat egy ötmázsás tehén is kíséri,

akit Ercolina 2-nek neveztek el. Elődje, Ercolina 1 volt a jelképe a 2009-es tiltakozáshullámnak, amikor az olasz gazdák az európai tejkvóták ellen tüntetve több millió liter tejet öntöttek el az utakra, melyeket trágyával is betemettek.

korábban írtuk

Határozatlan idejű blokád alá vették a nagyvárosokat a francia és az olasz gazdák
Határozatlan idejű blokád alá vették a nagyvárosokat a francia és az olasz gazdák

Franciaországban a tiltakozó gazdák járműveikkel lezárták hétfő délután a Párizsba és más nagyvárosokba bevezető főbb útvonalak egy részét. Hasonló megmozdulások zajlanak Olaszországban is.

korábban írtuk

Dél-belgiumi autópálya forgalmát bénították meg a tüntető gazdák
Dél-belgiumi autópálya forgalmát bénították meg a tüntető gazdák

Egy dél-belgiumi autópálya forgalmát bénították meg vasárnap a gazdák. Németországhoz hasonlóan Belgiumban és Franciaországban is országos gazdatüntetéseket hirdettek az érdekvédelmi szervezetek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését

A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben, de erről csak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor születhet döntés – jelentette ki szombaton Luca Niculescu kormányfő.

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő

Az energiaforrások diverzifikálásával, a tárolókapacitások bővítésével, a villamosenergia-hálózat és a regionális összeköttetések fejlesztésével, valamint a Neptun Deep révén csökkentené a kormány Románia energiafüggőségét – jelentette ki a kormányfő.

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő
2026. november 07., szombat

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni

Legtöbb 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek magánszemélyek a megújuló forrásokból származó villamos energia tárolására szolgáló rendszerek telepítéséhez; a 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án kezdődik a jelentkezés.

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni
2026. november 06., péntek

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken

Elhárult az akadály a Tuzla – Podișor gázvezeték üzembe helyezése elől, miután a legfelsőbb bíróság törvényesnek minősítette az építési engedélyt.

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – jelentette be a Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat. A létesítményt július végén állították le a dunai vízhiány miatt.

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot
2026. november 05., csütörtök

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt

Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt
2026. november 05., csütörtök

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal

Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
2026. november 05., csütörtök

Kényszerösszevonásoknál jóval több kell a papírlakosok, fantomtelepülések országában

A küszöbön álló közigazgatási reform nem merülhet ki a kistelepülések vak kényszerösszevonásában, ha valódi, válságálló megoldást és a kisebbségi jogok megmaradását akarjuk a következő évtizedre.

Kényszerösszevonásoknál jóval több kell a papírlakosok, fantomtelepülések országában
2026. november 04., szerda

Közel a dunai atomerőmű újraindításának napja

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodăi atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica energetikai vállalat.

Közel a dunai atomerőmű újraindításának napja
Hirdetés
Hirdetés