
Fotó: Pixabay
Hódít a mesterséges intelligencia (MI/AI), egyre több startup (induló vállalkozás) használja, akik pedig élnek vele, további fejlesztéseket terveznek egy friss elemzés szerint.
2023. augusztus 10., 19:422023. augusztus 10., 19:42
A mesterséges intelligenciát használó délkelet-európai startupok a következő két évben egymillió eurót meghaladó finanszírozást szeretnének bevonzani főként nemzetközi terjeszkedés, csapatuk bővítése, valamint új szolgáltatások és termékek bevezetése céljából – derül ki a Techcelerator és a Google for Startups friss jelentéséből. Az AI-térkép legutóbbi kiadásában több mint 150 romániai AI-startupot azonosítottak, a tavalyi 100-hoz képest.
A G4media.ro által idézett elemzés szerint azonosított startupok több mint fele 2020 után indult. Ugyanakkor a jelentés előző kiadásában szereplő startupok 10 százaléka megszűnt, ami kevesebb mint tíz egységet jelent.
Mindez pedig jelentős nemzetközi figyelmet vonz, köszönhetően több tényező kombinációjának, többek között a tehetséges regionális munkaerőnek és az erőforrásokhoz való hozzáférésnek” – fogalmazta meg a jelentés előszavában Cristian Dascălu, a Techcelerator ügyvezető partnere.
Mint rámutatott: a legfrissebb trendek azt mutatják, hogy az MI-t használó startupok száma egyre növekszik, és
A jelentés azt is megállapította, hogy a kelet-közép-európai régióban Szlovéniában a legmagasabb az AI-technológiát alkalmazó vállalatok aránya, amely 2021-ben 12 százalékot tett ki. Ez az arány több mint kétszerese a második helyen álló Szlovákiában regisztráltnak, ahol a vállalatok mindössze 5 százaléka használt mesterséges intelligenciát.
A felmérésben részt vevők egyharmada azt mondta, hogy az idei év fő célja, hogy több ügyfelet vonzzon. Az alapítók további fontos céljai között szerepel az új befektetési kör bevonása, a csapat bővítése, új piacokra való belépés, illetve új szolgáltatások és termékek bevezetése.

Fülsiketítőek a mesterséges intelligencia (AI) veszélyei ügyében megkongatott vészharangok – mondta António Gutteres ENSZ-főtitkár hétfő sajtótájékoztatóján, ahol a mesterséges intelligenciát szabályozó testület felállítását javasolta.
A jelentésnek – készítői szerint – két célja volt: az első a régióban működő, mesterséges intelligenciát használó startupok azonosítása és feltérképezése, a második cél pedig az volt, hogy 2022-től kezdve információkat gyűjtsön a fejlődésükről (fejlődési szakasz, bevonzott vagy megcélzott finanszírozási körök és jövőbeli célok).

Korunk egyik technikai vívmánya a mesterséges intelligencia, amely sok tekintetben az emberiség javát szolgálja. Viszont jókora hátulütővel is járhat, hiszen az automatizálás számos munkakörből kiszoríthatja az embert.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!