2011. december 02., 06:352011. december 02., 06:35
Furus Levente elmondta, akkor jöttek rá, szükség van egy ilyen útmutatóra, amikor irodavezetőt akartak alkalmazni, és a jelentkezők többsége teljesen felkészületlen volt. Az álláshirdetésre beérkezett 38 önéletrajz alapján mindössze hat jelöltet tudtak behívni interjúra. Az önéletrajzok többsége olyan volt, mint amit a keresőprogram elsőnek kiad, ha beírják az „önéletrajz” kulcsszót. Ugyanakkor az interjúra behívott álláskeresők semmit nem tudtak az iroda tevékenységéről. Furus Levente hangsúlyozta, azt próbálják tudatosítani a fiatalokban, hogy az álláskeresés egy verseny, a legjobb ér célba, kapja meg a munkahelyet, tehát nem lehet félvállról venni a felkészülést: jó önéletrajzot, szándéklevelet kell írni, fel kell készülni az interjúra, utána kell nézni a munkaadónak. „A középiskolában a diákok már tanulnak önéletrajzot, szándéklevelet írni, de ez a gyakorlatban még nem látszik” – fogalmazott az ifjúsági szervezet elnöke, hangsúlyozva, Kovászna megyében az átlagosnál is kiélezettebb a verseny, hiszen magas a munkanélküliség, és sok fiatalnak nincs állása. Az útmutató pedig szerinte eligazítja a fiatalokat, hogyan keressenek munkahelyet, hogyan mérjék fel a készségeiket, miként írjanak ütős önéletrajzot. A munkavállalási útmutató hamarosan letölthető lesz a www.turuliroda.ro honlapról is.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.